Bakancslista: 10 lenyűgöző hazai kilátó, amit nem szabad kihagyni

HelloVidék2019. február 10. 08:00

Magyarországon nincsenek két-három-négyezres hegyek, de természeti szépségekben így is bővelkedik, gondoljunk a vadregényes Börzsönyre, a Dunakanyarra, vagy a Balatonra, a magyar tengerre. Érdemes időnként a magasból is megcsodálni ezeket, erre az ország területén található számos kilátó lehetőséget ad. Összegyűjtöttünk tíz kilátót, amit érdemes felkeresni. Szubjektív lista, a teljesség igénye nélkül.

Ez csak 10 hely a számos hazai kilátó közül, és az építkezés nem áll meg: a 2019-es tervek szerint épül egy 15 méter magas kilátó a Börzsönyben, a Királyrét fölött magasodó Várhegyen, a Pilisi Parkerdő pedig Gödöllőn a Margita csúcson, Gerecsében a Nagy-Getén, valamint Szentendrén a Bölcső-hegyen tervez kilátót építeni a következő két évben. És akkor nézzük a HelloVidék szubjektív toplistáját:

Csóványosi kilátó

A Börzsöny legmagasabb pontján, a 938 méteres Csóványos csúcsán áll a 2014-ben átadott, 22,6 méter magas kilátó. A kilátóból látszik a Dunakanyar és a hegyei, de jó időben még a Magas-Tátra vonulatai is láthatók. Az építmény viszonylag hosszú túrákkal közelíthető meg, például Királyrétről.

Dobogókő

A Visegrádi-hegység 699 méter magasan elhelyezkedő kilátójáról mintegy 180 fokos panoráma nyílik északi irányba. Könnyű megközelíthetősége (autóval aszfaltúton elérhető) miatt télen-nyáron tömegek látogatják, a Dobogókőre kirándulóknak érdemes felkészülni akár arra is, hogy sorba kell állni a kilátásért.

Galya-kilátó

A Galya-tető egyik csúcsán, 955 méter magasan található a Galya-kilátó, ami az ország legmagasabban álló, kifejezetten erre a célra épült kilátója. Ennél magasabb építmény Magyarországon csak a Kékestetőn található tv-torony és kilátó. 1934-ben épült a Galya-kilátó, 2014-2015 során újították fel. Az Országos Kéktúra útvonalán található. Tetőteraszán 360 fokos panorámában lehet látni a Börzsönyt, a Cserhátot és tiszta időben akár a Magas-Tátrát, a Mecsek hegyeit vagy akár Budapestet is.

Gömbkilátó

Az egyik legkülönlegesebb balatoni kilátó a Balatonbogláron található Gömbkilátó, vagyis teljes nevén Xantus János Gömbkilátó. A Balaton szintje fölött 60 méter magas álló Várdombon található és a tóra nyújt remek kilátást. Az 1950-es években épült az alumíniumszerkezet, majd az 1980-as évektől többször bezárták felújítások és a romló állapota miatt. Átépítések után 2012-ben nyílt meg ismét a látogatók előtt, de ma már belépődíj ellenében lehet bejutni.

Írott-kői kilátó

A Dunántúl legmagasabb pontjára, 883 méter magasra épült 1913-ban a kilátó, ami Magyarország és Ausztria határán fekszik.

Kalapat-hegyi kilátó

A Bükk 625 méter magas csúcsán álló kilátó az ezredfordulón épült, ezért is kapta a Milleniumi kilátó nevet. A 33 méter magas építményből körpanoráma nyílik, ahonnan látszik Szilvásvárad, a Bél-kő, a Szalajka-völgy, az Istállós-kő és a Mátra is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magas-hegyi kilátó

A Zempléni hegység kilátója Sátoraljaújhely mellett, ahonnan rá lehet látni fentről a városra, Hegyaljára, Bodrogköz és Szlovákia felé is. A hegység legmagasabb pontján, az 514 méter Magas-hegyen áll, de libegővel könnyedén fel lehet jutni.

Pécsi tévétorony

A Mecsek 535 méter magas Misina csúcsán áll a 197 méter magas pécsi tévétorony. Az 1973-ban megnyílt épület Magyarország legmagasabb épülete. Lifttel lehet feljutni a tetején található kilátóteraszig, ahonnan látszik Pécs városa, a Baranyai-dombság, a Villányi-hegység, de tiszta időben akár a Badacsony is.

Prédikálószék

2016 őszén adta át a Pilisi Parkerdő Zrt. a Visegrádi-hegység egyik csúcsán, 639 méteren elhelyezkedő fa kilátóját. A 12 méter magas építmény három, felfelé haladva egyre szélesedő terasszal rendelkezik. A túrázók körében nagy népszerűségnek örvend annak köszönhetően, hogy az egész Dunakanyart be lehet látni a kilátóból. Dömösről vagy Dobogókőről lehet túraútvonalakon megközelíteni.

Vajda Péter kilátó

A Bakony legmagasabb pontján, a Kőris-hegyen 709 méter magasan áll a kilátó. Az építményt 1920-ban emelték, majd 1962-ben és 2002-ben újjáépítették. Az Országos Kéktúra útvonalán fekszik, szép időben látni lehet a Kisalföldet, a Balatont és a Balaton-felvidéket, az Alpokalját és a Vértest is.

Címkék:
Balaton, duna, magyarország, túra, kirándulás, hellovidék, kilátó,