Index • 2019. február 9. 20:01
Elkezdődött az egykori legendás Más klub, majd későbbi nevén Egal Cult Club bontása Egerben. A pincerendszerhez tartozó felszíni épületek bontásáról az egykori szórakozóhely Facebook-oldalán tettek közzé videót - írja az Index.
Az egri Más klubot 1995-ben alakították, háromszor is megkapta a "Legjobb vidéki klub" címet a Magyar Narancs közönségszavazásán. 1997-ben a Z magazin olvasói a "Magyarország legjobb zenés szórakozóhelyévé", a Wanted szavazói pedig 1998-ban "Az év klubjává" választották.
A klub színpadán olyan legendás előadók léptek fel, mint a Tankcsapda, a Quimby, a Kispál és a Borz, a Pál utcai fiúk és a Hiperkarma.
A szórakozóhelyet később Egal névre keresztelték, végül pénzügyi problémák miatt zárták be, melyről a klub honlapján így nyilatkozott: "2006-ban PHARE támogatásból a klub teljes felújításra került, kiépült egy ifjúsági közpark, valamint egy sportpark. Ekkor jött volna a kánaán, de a megújult klub a megszépült környezetben mások érdeklődését is felkeltette: az önkormányzat minden jogalap nélkül kísérletet tett a megsemmisítésünkre, sikertelenül. Ezután anyagi ellehetetlenítésünk kezdődött, s tartott egészen 2011 végéig, a klub megszűnéséig."
A klub környéke részben EU-s forrásból fog megújulni, az Egri Ügyek információi szerint a projekt költségvetése a klub felett található templom felújításával együtt 590 millió forint. A helyi önkormányzat azt közölte a helyi hírportállal, hogy a klub pincerendszerében "csapatépítő aktivitások" számára alkalmas helyiséget fognak kialakítani, a szomszédos Egrix extrémsportpályát pedig átalakítják, ahol vendéglátóegység és bringabolt is nyílik majd.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fotó: Egal Cult. Club