Szomorú: ennyire kevés nő dirigál a magyar mezőgazdaságban

HelloVidék2019. január 15. 15:00

Bár eddig is sejteni lehetett, hogy a mezőgazdaság nem egy kifejezetten feminin szektor, az Eurostat hétfőn publikált adatai alapján azonban még nagyobb szakadék tátong a férfiak és a nők között, mint ahogyan azt korábban gondoltuk.

Az Eurostat a mezőgazdasági vezetők összetételét boncolgatta a hétfőn megjelent tanulmányában. Az adatokból kitűnik, hogy az Európai Unióban 10,5 millió gazdaság van, a vezetők 72%-a pedig férfi.

A gazdaságok vezetői azok a személyek, akik az operatív működésért felelnek: felügyelik a pénzügyi és termelési folyamatokat, de emellett a gazdálkodáshoz kapcsolódó legfontosabb döntéseket is ők hozzák meg. Egy gazdaságban egy személy tekinthető vezetőnek, aki sokszor nem egyezik meg a gazdaság tulajdonosával a különféle jogi működési formák miatt.

2016-ban a női vezetők aránya Lettországban és Litvániában (45-45%) volt a legmagasabb, majd a sort Románia (34%) és Észtország (33%) folytatta. Ezzel szemben négy tagállamban a női vezetők aránya nagyon alacsony, 10% alatti volt: Hollandia (5%), Málta (6%), Dánia (8%) és Németország (10%) még Magyarországnál is rosszabb átlagot produkáltak.

Magyarország valamivel az Európai Uniós átlag alatt van, hazánkban a gazdaságok 27 százalékát vezeti nő.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az életkori megoszlást tekintve a vezetők 58 százaléka volt 55 évnél idősebb, míg 40 éves kor alatti vezetővel csupán a gazdaságok 11 százaléka büszkélkedhetett. A női gazdálkodók körében ez az érték még alacsonyabb, 9 százalék körüli volt.

Címkék:
európai unió, statisztika, nők, tanulmány, mezőgazdaság, agrárium, vezető, hellovidék,