Debrecen, Magyarország fővárosa: múltidézés a Szent Korona hiteles másolatával

MTI2019. január 7. 12:01

A Szent Korona hiteles másolata is látható a debreceni Déri Múzeumban vasárnap nyílt időszaki kiállításon, amely annak állít emléket, hogy Debrecen 170 évvel ezelőtt fél évig a nemzet fővárosa volt.

Papp László, Debrecen polgármestere "A másik főváros - Kossuth és Debrecen 1849" című tárlat megnyitóján felidézte: a magyar történelem szempontjából rendkívül fontos időszakban volt a nemzet fővárosa Debrecen.

"Debreczen népe! Ime, én a nemzet nevében Debreczen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom s az országgyűlést és kormányt a debreczeniek becsületérzésének rendíthetetlen sziklájára helyezem" - idézte a polgármester Kossuth Lajos 1849. január 6-i kiáltványának záró sorait. Hozzátette: a főváros szerepét egyebek mellett a Szent Korona Debrecenbe szállítását követően, ténylegesen január 9-től töltötte be a város.

"Debrecen mindazért lehetett a szabadság őrvárosa, amit a magyar nemzetért és az államiságért 1848-49-ben tett. Azért lehetett az ország másik fővárosa, mert polgárainak hazaszeretete, hűsége, áldozatkészsége olyan védelmet biztosított a kormánynak és az országgyűlésnek, amely erősebbnek bizonyult minden katonai erődítménynél" - fogalmazott Papp László.

A kiállítás az első programja annak a fél évig tartó eseménysorozatnak, amellyel a 170 évvel ezelőtti eseményekre emlékeznek a városban.

Angi János, a Déri Múzeum igazgatója elmondta: a kiállítás két "ékköve" a Szent Korona 2000-ben készült hiteles másolata, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából egy hétig láthatnak az érdeklődők, valamint Kossuth Lajos 1849. január 6-i kiáltványának egyik eredeti példánya.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A kiállítást megnyitó Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa kiemelte: Debrecen jó választásnak bizonyult, működőképes fővárosa volt Magyarországnak. Hozzátette: a debreceniek ma is joggal lehetnek büszkék arra az időszakra.

A tárlaton egyebek mellett korabeli bankókat, a debreceni Sesztina cég Kossuth-plakettjét, Kossuth Lajos 1848-as pénzügyminiszteri jelentését és az 1849-ben Gödöllőn kelt Szózatának kéziratos változatát is láthatják az érdeklődők. A kiállítás március 3-ig látogatható.

Címkék:
kiállítás, debrecen, rendezvény, programok, történelem, hellovidék,