Nem csak az egészségünkre, a Földre is veszélyt jelent a túlzott marhahús-fogyasztás

MTI2019. január 4. 11:00

Aki szeretne egészségesebben élni és a környezetet védeni, annak kevesebb marhahúst kellene fogyasztania, emellett az alternatív fehérjeforrásokra váltás világszerte akár 2,4 százalékkal csökkentheti a táplálkozással összefüggő haláleseteket, sőt, ez a gazdagabb országok esetében akár 5 százalék is lehet egy csütörtökön megjelent tanulmány szerint.

Az Oxford Martin Schoolnak a Világgazdasági Fórum (WEF) számára készített kutatásából az is kiderül, hogy 2010-ben a marhahús-előállítás az élelmiszertermeléssel kapcsolatos üvegházhatású gázok kibocsátásának 25 százalékáért volt felelős. Az alternatív fehérjeforrások azonban jelentősen csökkenthetik a kibocsátást.

Kétszáz kilokalória tápértékű marhahús előállítása 23,9 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Összehasonlításul ugyanennyi tápértékű bab, búza vagy dió előállítása során csupán egy kilogramm, vagy ennél is kisebb mennyiségű szén-dioxid kerül a légkörbe. Egyéb fehérjeforrások előállításánál ez az érték némileg magasabb, de még mindig jóval alacsonyabb, mint a marhahús esetében: a tofunál három kilogramm, a sertéshúsnál négy kilogramm, a csirkehúsnál pedig hat kilogramm körüli mennyiséggel kell számolni.

A Világgazdasági Fórum környezetvédelmi szakértője, Dominic Waughray hangsúlyozta, hogy a jövőben aligha lesz lehetséges, hogy a világ hús iránti keresletét fenntartható módon fedezni lehessen.

Ez a tanulmány megmutatja, hogy lehetséges elegendő tápanyagot előállítani tízmilliárd ember számára és javítani ezzel az emberek egészségi állapotát, anélkül, hogy ehhez szükségszerűen le kellene mondani a húsról.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- tette hozzá a szakértő.

Ugyanakkor Dominic Waughray szerint fontos, hogy a hústermelésnek hatékonyabbnak kell lennie, és a fogyasztóknak sokoldalúbban kell táplálkozniuk.

Címkék:
kutatás, táplálkozás, marhahús, szén-dioxid, hellovidék,