Jól nyitotta az évet a budapesti tőzsde: remek hangulatban telt az első nap, kitart a lendület?

MTI2025. január 2. 19:16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,09 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 79 787,75 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző, hétfői záróértékhez képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön átlagos forgalomban emelkedett a BUX index, a Budapesti Értéktőzsdén egész nap kedvező hangulatban kereskedtek. Kiemelte, a magyar vezető részvények közül egyedül az OTP ára csökkent, a korrigálás mögött az állhat, hogy Európában is mérséklődtek a banki részvények árfolyamai. A nemzetközi részvénypiacokon is kedvezően alakult kereskedés csütörtökön, az európai és az amerikai indexek emelkedtek - tette hozzá.

A Mol 40 forinttal, 1,47 százalékkal 2770 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 0,65 százalékkal 21 550 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,94 százalékkal 1286 forintra nőtt, forgalma 660,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 1,92 százalékkal 10 600 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A BUMIX 6957,31 ponton zárt csütörtökön, ez 32,15 pontos, 0,46 százalékos emelkedés az előző, hétfői záróértékhez képest.

Címkék:
otp, gazdaság, részvény, részvények, bux, részvénypiac, részvényindex, részvényárfolyam, részvény vásárlás, részvény árfolyamok, részvényárfolyamok, budapesti,