Sok magyar befektető szívhatja most a fogát: mások kifejezetten örülhettek hétfőn

MTI2024. október 28. 18:16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,01 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 74 122,77 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Átlagos forgalom mellett a Mol és az OTP húzta le a BUX-ot, amely nap közben még a nemzetközi trendeket követve egy kicsit emelkedni tudott - mondta el Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Hozzátette, hogy míg a Mol és az OTP gyengült, a Richter és a Magyar Telekom árfolyama erősödött. A Molnak nem tett jót, hogy az olaj ára több mint 5 százalékot esett, a többi vezető részvény mozgása mögött azonban nem volt vállalat specifikus hír.

A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,53 százalékkal 2606 forintra csökkent, 712,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,47 százalékkal 18 940 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,74 százalékkal 1086 forintra erősödött, forgalma 198,1 millió forint volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 950 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6818,92 ponton zárt hétfőn, ez 12,64 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
befektetés, otp, mol, magyar telekom, gazdaság, telekom, tőzsde, részvény, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét,