Szívhatják a fogukat a magyar befektetők: rosszul járt, aki most ide tette a pénzét

MTI2024. október 17. 19:16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1042,56 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 74 127,83 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön a nemzetközi piacokon jó hangulat uralkodott annak köszönhetően, hogy az Európai Központi Bank 25 bázisponttal csökkentette az eurókamatokat. Ez némileg segítheti a vállalkozásokat abban, hogy olcsóbban jussanak finanszírozáshoz, ennek hatására a legtöbb európai tőzsde pozitív tartományban volt.

Ezzel szemben a Budapesti Értéktőzsdén borúsabb volt a kép csütörtökön, a BUX index 1,39 százalékkal csökkent. Ez részben annak tudható be, hogy a nap folyamán több gazdasági szereplő és döntéshozó is nyilatkozott, ezek közül vélhetően a legnagyobb hatása a nemzetgazdasági miniszter szavainak volt, Nagy Márton egy konferencián arról beszélt, hogy a harmadik negyedévi GDP-növekedés Magyarországon alacsonyabb lehet a piaci várakozásoknál- fejtette ki az elemző.

  • A Mol árfolyama 28 forinttal, 1,06 százalékkal 2612 forintra csökkent, 932,9 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 335 forinttal, 1,73 százalékkal 19 050 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,73 százalékkal 1082 forintra gyengült, forgalma 268,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 1,89 százalékkal 10 880 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6753,84 ponton zárt csütörtökön, ez 52,93 pontos, 0,79 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címkék:
otp, mol, magyar telekom, gazdaság, telekom, tőzsde, forgalom, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét,