Érik a totális összeomlás: elismerték, ekkor teljesülhet Nostradamus szörnyű jóslata

A mérséklési célokra és az alkalmazkodási kihívásokra irányuló véleménytervezet főbb pontjai az uniós éghajlat-politikára összpontosítanak, különös tekintettel a klímasemlegesség elérésére. A tárgyalt dokumentum hangsúlyozza, hogy a rendszerszintű átalakulás elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unió teljesíthesse 2040-re és 2050-re kitűzött éghajlat-politikai céljait. A jogszabályok és a klímavédelmi intézkedések végrehajtásában a városok és régiók azonban kiemelt szerepet kapnának. Ehhez viszont további finanszírozások szükségesek, különösen a magánszektor bevonása révén, ami felgyorsíthatja az innovációt és elősegítheti az éghajlatvédelmi technológiák fejlesztését.

Eljött az ideje, hogy mozgásba hozzuk az egész Európára kiterjedő rendszerszintű átalakulást. Enélkül nem érjük el az ambiciózus kötelező klímasemlegességi célokat. Ne feledjük, hogy a városokban és régiókban a helyi és regionális önkormányzatok felelősek az összes uniós jogszabály hetven százalékának, az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló intézkedések hetven százalékának és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó szakpolitikák kilencven százalékának a végrehajtásáért. Emiatt olyan koherens, ambiciózus és inkluzív politikákat kell meghatározni, amelyek integrálják a globális-helyi megközelítést, kezelik a többszörös válságokat, és összehangolják a politikai, gazdasági és pénzügyi prioritásokat. Tény, hogy strukturált megközelítésre van szükség ahhoz, hogy innovatív és megvalósítható ötletekkel mozdítsuk elő az uniós éghajlat-politikát, amely a városokra és régiókra összpontosít

– hangsúlyozta Markku Markkula, a Helsinki régió elnöke a Környezetvédelem, Éghajlatváltozás és Energiaügy (ENVE) szakbizottság ülésén Helsinkiben.

A Régiók Európai Bizottsága az ülésen hangsúlyozta azt az alapelvet, hogy a klímasemlegesség elérése nemcsak az Európai Unió természeti környezete és a világ egésze, hanem az ipara, versenyképessége, jólléte és biztonsága szempontjából is szükségszerű. Figyelmeztetett arra is, hogy az éghajlatváltozás mérséklésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló szisztematikus fellépés elmulasztása jelentős pénzügyi veszteségekhez vezethet. A szakemberek emellett sürgették egy valamennyi kormányzati szintre és szakpolitikai területre kiterjedő uniós cselekvési terv kialakítását, amelynek célja az együttes zöld és digitális rendszerszintű átalakulás integrált alulról és felülről építkező intézkedésekkel.

Kezdődik a valódi gyakorlati megvalósítás

Az uniós döntéshozók szerint a következő öt év a valódi gyakorlati megvalósítással kell, hogy teljen. Hogy ez mit jelent? Elsőként is azt, hogy mind a 2030-as célok elérése, mind pedig az ambiciózus, 2040-re vonatkozó keret meghatározása egyaránt elengedhetetlen ahhoz, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet. A szakemberek rámutattak arra, hogy az ipar kiemelt szerepet játszik a dekarbonizációs folyamatokra és termékekre, illetve a zöld és digitális átállásra irányuló innováció ösztönzésében, amelynek célja a környezeti és gazdasági fenntarthatóság elérése. Ne feledjük azonban a műszaki felkészültség és a kereskedelmi érettség közötti szakadékot! A véleménytervezet rámutat, hogy a teljesen kiforrott technológiák az éghajlattal kapcsolatos technológiák csökkentési potenciáljának csupán tíz százalékát teszik ki.

Hangsúlyozza, hogy az éghajlat-politikai célok eléréséhez tizenkettő kritikus technológiából álló hálózatra van szükség:

1. akkumulátorok,
2. szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás,
3. körforgásos technológiák,
4. energiatárolás,
5. mesterséges szén-dioxid-eltávolítás,
6. hőszivattyúk,
7. hidrogén,
8. atomenergia,
9. megújuló energiaforrások,
10. fenntartható üzemanyagok,
11. természetes éghajlati megoldások és
12. alternatív fehérjék.

Akad azonban néhány probléma a megvalósítással. A szakbizottság egybehangzó véleménye szerint bár az Európai Unió jelenlegi klímapolitikai alapjai erősek, ám a végrehajtás gyenge, sőt elmarad; az erőfeszítések Európa-szerte túlságosan széttöredezettek, hiányzik a szinergia, a jelenlegi gyakorlatok pedig nem használják ki teljes mértékben a globális tudást.

Mi a megoldás? A Régiók Európai Bizottsága szerint a rendszerek átfogó, uniós szintű átalakítása révén lehetne felgyorsítani az uniós klímasemlegességi politikát, miközben koherens megközelítésbe foglalhatnák a nemzeti és szubnacionális (tehát régiós és önkormányzati) politikákat. Ezzel jobban garantálhatnák azokat a mechanizmusokat, amelyek biztosítják az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia által a társadalmi funkciókat, a versenyképességet, a pénzügyi stabilitást és a biztonságot.

Tények és bizonyítékok

Az Európai Bizottság közleménye szerint a tétlenség költsége a 2031 és 2050 közötti időszakban elérheti a 2,4 billió eurót, míg a másik oldalon a kilencven százalékos cél fenntartásának járulékos előnyei jelentősek lennének, például azáltal, hogy a légszennyezéssel kapcsolatos korai elhalálozások számát a 2015. évi évenkénti 466 ezerről 2040-re évenként 196 ezerre csökkentik.

Az európai éghajlati kockázatértékelés (EUCRA) megállapításai közben azt mutatják, hogy Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, amely az elmúlt harminc év globális átlagánál több mint kétszer gyorsabban melegedett. További szakpolitikai fellépés nélkül az évszázad végére az Európai Unióban csak a tengerparti áradásokból eredő gazdasági károk meghaladhatják az évi egy billió eurót. Ugyanez a jelentés kiemeli az éghajlatváltozás azon széles körű kockázatait, amelyek túlmutatnak a környezeten és hatással vannak a gazdaságra, az egészségre, az infrastruktúrára és az élelmiszerrendszerekre.

Hangsúlyozza azt is, hogy emiatt az éghajlatváltozásnak átfogó prioritássá kell válnia, nem csupán tematikus politikává. Az EUCRA szerint az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló erőfeszítések sikerétől függetlenül van szükség sürgősen az alkalmazkodásra. A szakpolitikusok ezért azt kérik, hogy az éghajlatváltozás mérséklésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló szakpolitikai intézkedések legyenek integráltabbak, és tartalmazzanak az elővigyázatosság elvének megfelelően meghatározott egyedi alkalmazkodási célokat, amelyeket a különböző régiók egyedi sebezhetőségeihez igazítanak.

Az új megközelítés alapján az éghajlattal összefüggő károk többé már nem tekinthetők szerencsétlen, előre nem látható természeti katasztrófák eredményének. Ehhez persze új mechanizmusokra van szükség. A szakbizottság ennek egy remek módja lehet, ha bevonják a magánszektort az éghajlatváltozás elleni küzdelembe. Az unió „Klímasemleges és intelligens városok” elnevezésű platformjának becslése szerint összesen mintegy 650 milliárd euróra van szükség ahhoz, hogy száz város 2030-ra elérje a karbonsemlegességet, és úgy vélik, hogy ezen összeg nyolcvan százalékát a magánszektornak kell biztosítania.

Tény azonban, hogy EUCRA említett jelentése jelentős egyenlőtlenségeket és különbségeket mutat az éghajlatváltozás terén az európai régiókban. A szakemberek úgy vélik, hogy a tétlenség költségeit és a járulékos előnyök számszerűsítését a tudományosan kidolgozott mérési keret felhasználásával kellene megbecsülni szubnacionális szinten, majd azt nyíltan közölni az emberekkel és valamennyi érdekelt féllel.

A kibocsátáscsökkentési kezdeményezések gyors megerősítésében azonban döntő szerepe van a piaci alapú mechanizmusoknak. A véleménytervezet egy megbízható és hatékony szén-dioxid-árazási rendszert javasol, többek között az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusra annak érdekében, hogy az energia- és más ágazatokat bevonják az éghajlat-politikai célok elérésébe és a karbonsemleges megoldások előmozdításába.