Jó hírt kaptak a magyar befektetők: örülhet, aki ide tette a pénzt

MTI2024. október 13. 20:04

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74 264,68 ponton zárta a hetet, a múlt péntekihez képest 852,93 ponttal, 1,16 százalékkal nőtt.

Az összforgalom 42 milliárd forintról 29,69 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények erősödtek.

A BÉT a közel-keleti helyzet miatt kedvezőtlenre fordult tőzsdei hangulat ellenére jól kezdte a hetet, a vezető részvények erősödtek, a részvényindex emelkedett. A lendület kedden sem tört meg, amit az Equilor szakértője azzal magyarázott, hogy a nemzetközi bizonytalanságok miatt átmenetileg máshová összpontosító befektetők visszatértek az elhanyagolt részvénypiacokra.

A hét közepére kissé visszaesett a kereskedés, a BÉT emiatt gyengébben teljesített az európai átlagnál, és a hét második fele is vegyesen alakult. Csütörtökön ugyan ismét emelkedéssel zárt a BUX, pénteken viszont annak ellenére is csökkent kissé, hogy nemzetközi szinten jól alakultak a részvénypiaci körülmények.  Az amerikai befektetők bizalmát a magas banki profitok erősítették, Európában pedig a várható kamatcsökkentés lendítette föl a tőzsdei hangulatot.

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött. Árfolyama 18 935 forinttal, összforgalma 17,19 milliárd forinttal fejezte be a hetet. A Richter 1,01 százalékkal, 110 forinttal erősödve 11 020 forintra emelkedett, heti forgalma meghaladta a 4,76 milliárd forintot. A Magyar Telekom részvényei 0,57 százalékkal, 6 forinttal érnek többet, mint egy hete. Árfolyama 1052 forintra emelkedett, forgalma elérte az 1,47 milliárd forintot. A Mol-papírok ára ugyancsak 6 forinttal nőtt, ez 0,23 százalékos erősödés, a pénteki záró érték 2650 forint, az összforgalom több mint 3,82 milliárd forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,64 százalékkal, 42,78 ponttal emelkedve 6705,03 pontra nőtt.

Címkék:
forint, otp, mol, gazdaság, milliárd, vezető, richter, részvények, bux, bét,