Végre ezt is tudjuk: ekkor lehet meg az új költségvetés, már közeledik az időpont

Pénzcentrum2024. október 1. 09:23

Pontos időt a házelnök sem mondott, de abban biztos, hogy karácsony előtt kész lesz a jövő évi költségvetés.

Karácsony előtt biztosan meglesz az ország 2025-re vonatkozó költségvetése - erről Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszélt az InfoRádió Arénahttps://infostart.hu/arena/2024/09/30/kover-laszlo-az-orszaggyules-elnoke című műsorában. Kövér lászló elmondta, hogy a kormány várhatóan november közepén tárgyal majd a jövő évi büdzséről, majd a házbizottságokban is megvitatják a tervezetet, és ezt követően vitázik, illetve szavaz róla majd a Parlament.

Az őszi büdzsébenyújtásra már hosszú évek óta nem került sor: a Fidesz-KDNP 2010 óta tartó kormányzásának egyik újítása volt, hogy a költségvetés tervezetét már a nyáron beadták az Országgyűlésnek, és azt az őszi plenáris ülésen így el is tudták fogadni. Most azonban a kormány sem tagadta, hogy a költségvetéssel inkább megvárják a bő egy hónap múlva esedékes amerikai elnökválasztás eredményét, ez ugyanis jelentős súllyal befolyásolhatja a világgazdaságot.

Címkék:
kormány, költségvetés, gazdaság, jövő, büdzsé, kövér, büdzsékészítés, időpont, házelnök,