Drága évjárat lehet a 2024-es borok palackja: ritka az ilyen rendkívüli szüret Magyarországon

Agrárszektor.hu2024. szeptember 9. 19:28

Az aszály miatt kisebb mennyiség, de potenciálisan kiemelkedő minőség jellemezheti az idei, tipikusnak semmiképpen sem mondható évjáratot – nyilatkozták borászok az Agrárszektornak. A csapadékhiány és a forró, napos nyár miatt kisebbre fejlődött bogyókban élénk színek és sok cukor rejtőzik, amelyek több fajta esetében is szép illatokkal párosulnak.

A vörösborok esetében ugyanakkor néhol már sok a jóból: a túlzott tanninosság miatt fennáll a veszélye annak, hogy a jókat ígérő tételek is durva, karcos, nehezen fogyasztható jegyeket mutatnak majd. Sok múlik most a borász szakértelmén és az óvatosságon, ha azonban a kíméletesség eredményre vezet, csillagos évjárat lehet 2024 - írja a lap.
 
Kifejezetten aszályos, forró és napsütéses éven van túl a hazai borászat is, amely országszerte éreztette a hatását – igaz, nem egyenlő mértékben. A déli országrészben, így például a nagymúltú Szekszárdi borvidéken idén valóban ritkaságszámba ment a csapadék, érdemi eső gyakorlatilag nyár elejétől fogva nem esett az ottani dűlőkre.

Takler András 10-20 százalékos terméskiesésre számít összességében. Némi problémát jelentett az, hogy a bogyók töppedtek, kisebbek, a vörösboroknál ez végeredményben 14-15-ös alkoholfokú tételeket is eredményezhet. A borász szerint arra is figyelni kell, hogy a tanninok ne koncentrálódjanak be túlságosan. 

Mindezek ellenére potenciálisan jól alakulhatnak a dolgok, ahogy Takler András fogalmazott: "Benne van a pakliban, hogy szép évjárat lesz az idei."

A teljes cikk a 2024-es évjáratról az Agrárszektor oldalán olvasató.

Címkék:
bor, nyár, gazdaság, szőlő, mezőgazdaság, agrárium, borok, borász, szüret, agrár,