Zuhan az ára ezeknek a papíroknak: foghatják a fejüket a magyar befektetők

MTI2024. augusztus 27. 18:03

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 151,76 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel 73 315,37 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A tőzsdeindex visszaesésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatását látja, kibocsátói hírek ugyanis nem befolyásolták az árfolyamokat. Czibere Ákos ugyanakkor hozzátette, hogy az eladási hullámnak vége lehet, a nyugati tőzsdéken ugyanis kedden már látszottak a fellendülés jelei.

Így változott a főbb részvények árfolyama

  • A Mol 20 forinttal, 0,73 százalékkal 2710 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 550 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 1,73 százalékkal 1024 forintra gyengült, forgalma 337,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 740 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6652,38 ponton zárt kedden, ez 7,55 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címkék:
otp, mol, magyar telekom, gazdaság, részvény, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam,