Mi jön még 2024-ben? Egy hónappal korábban kezdték el szüretelni a szőlőt a Mecsekben

MTI2024. július 18. 14:47

A korábbiakban megszokotthoz képest egy hónappal korábban - az új, rezisztens fajták közül a Jázmin fajta szedésével - megkezdődött a szüretelés a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete (PTE SZBKI) csaknem negyven hektáron elterülő szőlőültetvényén - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön.

Az Európa második, a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankjaként is működő intézet közleményében azt írták: az időjárásnak köszönhetően idén bizonyos fajtáknál akár három héttel korábbi szüret is előfordulhat Pécs környékén, sok évre visszatekintve pedig az idei évben indul legkorábban a szüret a Mecsek déli lankáin. Közölték: a csapadék és a hőmérsékletviszonyokat tekintve kedvező lehet ez az évjárat, hiszen az enyhe telet követően az átlagosnál korábbi fakadással indult a szőlőfajták többsége, majd egy nagyon gyors, szinte robbanásszerű fejlődés következett be a tőkéken. Ennek köszönhetően korai volt a virágzás, a zsendülés, az érés pedig jelentősen korábbra jött előre az előző évekhez képest - sorolták.

Kitértek arra, hogy az idei kedvező csapadékos évjáratban az előző évekhez hasonlóan idén is jól vizsgáztak a kutatóintézet rezisztens szőlőfajtái, mivel a hagyományos vitis vinifera fajtákkal szemben az új, innovatív fajták 2-3 növényvédelmi fordulóval biztonsággal megvédhetők voltak a szőlőfürtök. A korai fajták, mint például a Jázmin esetében megfelelő a savtartalom, jellemző rá az illat és zamat megfelelő összhangja.

A mérések szerint ezek a tulajdonságok 10,5 százalékos alkoholtartalommal párosulnak, ami alapján egy kellemesen üde, gazdag, parfümös, egyedi karaktert adó, mégis könnyed, nyárias bor készülhet majd. A szőlőtermés feldolgozását követően a végtermék idén is az 1949 óta fennálló, 39 hektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkező intézet 1600 négyzetméter alapterületű, 4800 hektoliter kapacitású pincéjébe kerül - közölték.

Címkék:
bor, kánikula, hőség, borászat, gazdaság, szőlő, klímaváltozás, mezőgazdaság, bortermelés, szüret, klímaválság, 2024,