Kiderült, nagyobb adóemelés jön, mint amiről eddig tudtunk: készülhet a magyar lakosság, ez kemény lesz

Portfolio2024. július 13. 13:40

A kormány a héten fontos, de nem éppen népszerű döntéseket hozott. A különadóemelések hatásai idővel beépülnek az árakba, így a költségvetési megszorítások végső soron a lakosságot is érinteni fogják. Az államkassza szempontjából pozitív hír, hogy az új intézkedések a 2025-ös költségvetés hiányát is csökkentik, bár ez a háztartások és cégek számára kevésbé kedvező - számolt be a Portfolio.

Hónapok óta rendszeresen megjelenik a hírekben, hogy a kormánynak nehézségei vannak a költségvetéssel, mivel újabb elcsúszásban van. A Portfolio is úgy számolt, hogy kiigazítás várható, és valószínűsítették, hogy az adóemelésre fog épülni. A lap szerint a fiskális egyensúlyra való törekvés szempontjából megnyugtató újdonság, hogy a kormány mostani intézkedéseivel nem csak a 2024-es költségvetést igyekszik kezelni, hanem már a 2025-ös büdzsét is részben rendbe rakja.

A hétfői Kormányinfón elhangzottak alapján ismertté vált, hogy idén ezzel az intézkedéstervvel a kormány 400 milliárd forintnyi többletbevételhez szeretne jutni. Ezt részben adóemelésekkel éri el, valamint információik szerint 150 milliárd forintnyi extra MVM-befizetéssel. Nem kizárt azonban, hogy lesznek még kiadáslefaragást célzó lépések.

Az új tétel között szerepel a tranzakciós illeték kulcsainak megemelése és egy kiegészítő illeték bevezetése devizaváltásokra. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ez 2024-ben összesen 92 milliárd forintnyi plusz bevételt hoz az államkasszába, míg 2025-ben 230 milliárd forinttal javítja a bevételi oldalt.

A bankokat terhelő extraprofitadóról is sok újdonságot megtudhattunk. Tisztázta a kormány, hogy milyen szabályok mentén vonhatják le az érintett bankok az extraprofitadó fizetési kötelezettségük 50%-át. Idén ez legrosszabb esetben semmivel sem javítaná a költségvetés bevételi oldalát, legjobb esetben pedig 130 milliárd forinttal növelné azt. Jövőre viszont kedvezmény-érvényesítéstől függően 140 vagy 280 milliárd forint plusz bevételt jelenthet.

Az energetikai szektort érintő extraprofitadók terén nagy bizonytalanság uralkodik. A Brent-Ural spreadre épülő különadót hivatalosan kihirdették ugyan, de az árbevétel alapú extraprofitadó változásáról csak értelmezések vannak. Ha fennmaradna, számítások szerint 75 milliárd forintnyi plusz bevételt hozna. Nem tudni azonban, mi lesz sorsa más energetikai plusz befizetéseknek. Kommunikációs jelzés van arról is, hogy a kiskereskedelmi szektort érintő extraprofitadó-terhelés jövőre is fennmaradna. Ezzel az eredeti tervekhez képest több mint 100 milliárd forintos összeget nyerne a kormány.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A gyógyszergyártókat érintő szektoriális adók köre rendkívül bonyolult. Emelte például meglévő gyógyszerforgalmazói különadó kulcsát (28-ról 40%-ra), majd fenntartotta ezt az arányszámot 2024-re is. Nagy Márton ismertetése szerint ezt a gyártói különadót 2025-től kivezetik. Különleges helyzetben van továbbá a légitársaságok hozzájárulása nevű különadó is. Bár tavaly azt mondták, hogy ezt fenntartják 2024 után is, most úgy tűnik eltörlik azt. A biztosítói szektor extraprofitadó-terhelése változik: Nagy Márton egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy fennmarad ugyan jövőre is ez az adóterhelés fele leírható lesz.

A Portfolio számításai alapján megállapítható: a kormány újonnan bejelentett adóemelésekkel jobban rendbe tette a 2025-ös költségvetést, mert ott is megvalósul egy jelentős adóemelés. Fontos megjegyezni azonban, hogy a többlet adóbevételt nagy bizonytalanság övezi. Sok esetben becslésekre támaszkodtak, hiszen előfordulhatnak változások későbbiekben ezek iránymutatásokban. És egyes különadó tételek még nem kerültek hivatalosan napirendre, így a kormánynak mozgástere maradt még további intézkedések meghozatalára.

Címkék:
kormány, különadó, költségvetés, gazdaság, adóemelés, háztartások, kormányhatározat, intézkedések,