Mégis a lakosságon csattan az újabb banki sarc? Erre készülhetnek a számlatulajok augusztustól

Pénzcentrum2024. július 8. 16:02

Azok után, hogy a bankok a korábban már bevezetett extraprofitadó után is szépen tollasodtak, várható volt, hogy újabb sarcot kapnak a nyakukba - véleményezte a kormány mai bejelentését Sándorfi Balázs, a Bankmonitor alapító-ügyvezetője. A Pénzcentrum kérdésére a szakember elmondta, hogy természetesen mielőtt mérleget vonnánk, meg kell várni a részletszabályokat, de van esély arra is, hogy a bankok ezúttal nem hárítják majd át az ügyfeleikre a jelentős többletköltségeket.

Befagyasztja a kormány a banki számlavezetési díjakat, és a kártyadíjak sem emelkedhetnek majd augusztus elsejétől. Mint ma délelőtt a Pénzcentrum is beszámolt róla, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón bejelentette, hogy megemelik a bankok tranzakciós illetékét, és kivetnek a bankszektorra valutaváltási illetéket is.

A kormány azonban attól tart, hogy az így kieső bevételeket, illetve a megjelenő többletköltségeket a pénzintézetek a lakossági ügyfelekre hárítják majd át. Annak érdekében, hogy ezt elkerüljék, a kormány árstopot vezet be a számlavezetési díjakra és a kártyadíjakra. Bejelentették azt is, hogy a részletszabályokat később hozzák majd nyilvánosságra, az intézkedés pedig augusztus elsejével lép majd életbe.

A kormány szerint kiskaput használtak a bankok

Gulyás Gergely azzal indokolta a döntést, hogy bár a védelmi költségek fizetésében számítottak a bankokra is a különadók rendszerével. A bankadó csökkentéséről tárgyalt ugyan a kormány, azonban az álláspontjuk szerint sok bank kihasználta az állampapír vásárlásra vonatkozó kiskaput. 2024-ben a bankadó mértéke nem változik, a tranzakciós illeték mértékét megemelik és valutaátváltási illetéket vezetnek be. 

A Pénzcentrum bankszámlakalkulátorát használva gyorsan megfuttattuk, mekkora költségek merültek fel eddig a számlavezetési díjakban. Jól látszik, hogy jelentős eltérés van a bankok jelenlegi ajánlataiban: van olyan pénzintézet, ahol ha most kötünk szerződést, akkor két teljes éven át egyetlen forintot sem kell fizetni, de olyan is, ahol akár több ezer forintba is belekerülhet a számlavezetés. Erről részletes cikket is írtunk ma, melyet az alábbi linkre kattintva újra elolvashatsz:

Bankmonitor: várható volt, hogy újabb terhet kapnak a bankok

Meg kell várni a részletes szabályozást, de meglepetést annak tükrében nem okozott az újabb, bankokat érintő sarc bevezetése, hogy valahonnan pénzt kell előteremtenie a kormánynak - így reagált Sándorfi Balázs, a Bankmonitor ügyvezetője a Pénzcentrum megkeresésére. Elmondta azt is: a maga részéről nem tud arról, hogy a kormány döntését bármilyen egyeztetés a bankszektorral megelőzte volna.

A költségvetési hiány alapján széleskörben várható volt (az EP és önkormányzati szavazások lezárultát követően) a döntés. Amit tudunk: a bankszektor profitabilitásának növekedése 2024 elején is folytatódott, így várható volt, hogy a bankszektort igénybe fogja venni a kormány többlet források előteremtéséhez

- fogalmazott kérdésünkre az elemző. Szerinte azonban akármi is történik majd, a bankoknál jelentős fizetési kötelezettség jelenik majd meg.

Inkább többletköltségként határoznám meg és nem bevételkiesésként - elsődleges becslésünk, hogy a bankszektor a változást követően összességében 60-70%-kal fog több tranzakciós illetéket befizetni a költségvetésbe. De újra mondom: meg kell majd várni, hogy pontosan mik lesznek a részletszabályok

- tette hozzá Sándorfi Balázs.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Áthárítják az ügyfelekre a bankok az újabb sarcot?

A kérdés persze most is adja magát: ha a kormány szerint a bankok az állampapír-kereskedelmet használták arra, hogy kiskapun bújjanak ki a többletköltség alól, akkor most várható-e, hogy a jelentősen megemelkedő többletköltségeiket az ügyfelekre hárítsák? A Bankmonitor ügyvezetője szerint elképzelhető, hogy más banki termékek árai emelkedni fognak - ahogy az is, hogy semmit sem hárítanak az ügyfelekre.

Az árszabályozások korábbi tapasztalata, hogy valamilyen formában áthárítják a vállalatok és bankok a plusz terheket a fogyasztókra - jelen esetben is előfordulhat, hogy nem bankszámla termékek költségei emelkedjenek. Az, hogy ez milyen mértékben történik meg, elsősorban a bankok saját profitcéljainak teljesülése függvényében fog eldőlni - azaz ha a bank úgy gondolja, hogy a többletteher mellett is képes a tervezett profitot elérni, akkor elképzelhető, hogy a piaci versenypozíciójának javítása érdekében nem emel árat semmilyen termékben

- fogalmazott Sándorfi Balázs. Végezetül szerettük volna tudni: az ő véleménye szerint inkább pozitívan vagy negatívan értékelhető ez a kormányzati bejelentés?

Ez nagyon vegyes. Lehet negatívan értékelni, mert a korábbi bejelentések még az extraprofitadó kivezetéséről szóltak belátható időn belül, most pedig többlet terhet kap a szektor - negatív a kiszámíthatatlanság miatt is. A bejelentés ugyanakkor mégis várható volt az előzetes kormányzati kommunikációk, és a bankszektor profitabilitása alapján: a végső egyenleget a részletszabályok megjelenését követően lehet levonni

- zárta gondolatait a Bankmonitor alapító-ügyvezetője.

A Pénzcentrum a bankok, valamint az őket összefogó Magyar Bankszövetség véleményét is szerette volna tudni a bejelentésekről és azok hátteréről. Cikkünk megjelenéséig egyik pénzintézet vagy a Bankszövetség sem reagált - ha megteszik, természetesen az ő válaszaikat is közölni fogjuk.

Címkék:
pénz, kormány, tranzakciós illeték, pénzintézet, bankolás, bankadó, pénzügyek, kalkulátor, díjak, bankok, kormányinfo, gulyás, számlavezetés, banki költségek, pénzcentrum kalkulátor, kormányhatározat, kormányprogram, tranzakciós díj, kormánydöntés,