Meddig folytatódhat a drágulás a magyar boltokban? Itt vannak az előrejelzések

Portfolio2024. július 8. 08:45

Júniusban is a jegybanki célsávon belül, azaz 4% alatt maradhatott az éves infláció Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzései szerint a Központi Statisztikai Hivatal holnap 3,9%-os inflációt közölhet. A friss elemzői előrejelzések konszenzusa növekvő optimizmusról árulkodik az inflációval kapcsolatban.

Májusban 4%-os volt az infláció Magyarországon, júniusban pedig valószínűleg enyhén csökkent, 3,9%-ra mérséklődöthetett a pénzromlás üteme az előrejelzések szerint. Tehát bár a 3,6%-os márciusi mélypontról a várakozásoknak megfelelően emelkedett az árindex, nem beszélhetünk jelentős gyorsulásról  - írja a lap. 

A csökkenés oka, hogy az élelmiszerek kisebb, az ipari termékek és a szolgáltatások valamivel nagyobb havi drágulását várhatóan szinte teljesen ellensúlyozza majd az, hogy a járműüzemanyag havi alapon olcsóbb lett júniusban – mondja Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője.

A csökkenéshez hozzájárul, hogy a nagy szolgáltatók átárazásának májusi befejeztével az árak lassú normalizálódási folyamata kezdődhetett meg júniusban - értékelte Becsey Zsolt. Ugyanakkor az Unicredit vezető közgazdásza megjegyzi, hogy az inflációs várakozások, a szállítási költségek alakulása és a bérnyomásról árulkodó idősorok mind magasabb értékeket mutatnak, mint ami az árstabilitással összeegyeztethető lenne.

Címkék:
infláció, gazdaság, előrejelzés, elemzés, vezető, pénzromlás, infláció mértéke,