Itt vannak az adóemelés részletei: így szed be súlyos százmilliárdokat a kormány

Pénzcentrum2024. július 8. 18:18

Kiderültek a pontos részletek a számlavezetési és a kártyadíjak befagyasztásáról, amit ma jelentettek be. Augusztustól lépnek életbe a megváltozott szabályok, a kormány jelentős bevételt vár az intézkedéstől.

A kormány arról döntött, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert. A kormány továbbra is elutasítja, hogy a háború árát a magyar családok fizessék meg, miközben egyes szereplők extraprofithoz jutnak. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Bankszövetség elnökségét és ismertette az akcióterv részleteit, amely a bankadót, valamint a tranzakciós illetéket érinti, és külön intézkedéseket ír elő annak érdekében, hogy a bankokra kirótt terheket a bankok ne háríthassák át a lakosságra.

A kormány döntése értelmében – érvényt szerezve korábbi elvárásnak – a bankok csak abban az esetben csökkenthetik az extraprofit-adó befizetési kötelezettségüket a 2024-es évben, amennyiben növelik a teljes állampapír-állományukat úgy, hogy 2027 után lejáró állampapírokat vásárolnak. A kormányzati elvárás tehát az, hogy az állampapír-portfolió átrendezése helyett a szektor hosszú lejáratú állampapír vásárlással a teljes állampapír-állományát növelje.

A kormány rögzítette, hogy az 50 százalékos adókedvezmény igénybevételéhez a teljes állampapír-állomány névértékének is növekednie kell, nem elég a hosszú lejáratú, azaz 2027 után lejáró állampapír-állomány névértékét növelni. Ebből fakadóan a 2024-es évre vonatkozóan mind a teljes állomány, mind a 2027 után lejáró állampapír-állomány növekmény figyelembe vételével kerül az adókedvezmény megállapításra.

A vizsgált időszakot 2024 első 11 hónapjában látott napi átlagos állampapírállomány fogja jelenteni a megelőző év, azaz 2023 első 4 hónapjához képest. 2024-ben az extraprofit adó alapja a 2022-es korrigált, adózás előtti eredmény. 2024-ben a bankszektor teljes extraprofitadója tervezetten 260 milliárd forint, amely az előírásoknak megfelelő állampapírvásárlás teljesülése esetén az 50 százalékos adókedvezménnyel 130 milliárd forintra csökkenthető. A kormány döntése értelmében a banki extraprofitadó 2025-ben úgy marad érvényben, hogy annak nominális értéke nem csökken és az adó alapja a 2023-as korrigált, adózás előtti
eredmény lesz.

Jövőre az állampapír-állomány növelésénél a vizsgált időszakot 2025 első 11 hónapja fogja jelenteni 2024 első 11 hónapjához képest. A tranzakciós illeték tekintetében a kormány továbbra is azt rögzíti, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték esetén a bankok és a pénzforgalmi szolgáltatók az illetékfizetésre kötelezett
fél, nem pedig a lakosság vagy a vállalati szektor. A tranzakciós illeték tekintetében a kormányzat az alábbiakról döntött a jelenleg is érvényben lévő tételek esetében:

  • általános esetben (ideértve az értékpapír tranzakciókat is) az illeték mértéke 0,45 százalékra emelkedik (0,3 százalékról), de fizetési műveletenként legfeljebb 20 ezer forint lehet (ez utóbbi 10 ezer forintról emelkedik);
  • készpénzfelvétel esetén a pénzügyi tranzakciós illeték 0,9 százalékra emelkedik (0,6
    százalékról).

A jelenleg hatályos pénzügyi tranzakciós illeték mértékének emelése mellett 2024 október 1-
jétől bevezetésre kerül egy kiegészítő illeték is a konverziót tartalmazó ügyletek esetén, amely
a jelenlegi tranzakciós illetéken felül fizetendő meg az érintett tranzakciók esetében.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • A döntés értelmében amennyiben egy ügylet a különböző pénznemek közötti átváltást
    (konverziót) tartalmaz (ideértve a deviza swap-ügyleteket is), úgy ezt az ügyletet magasabb tranzakciós illetékfizetési kötelezettség terheli.
  • A kiegészítő illeték mértéke – az általános tranzakciós illetéken felül – tranzakciónként 0,45 százalék, és szintén a 20 ezer forintos limit alkalmazandó.

Az általános szabályoktól eltérően, ez a kiegészítő illeték belföldi természetes személy vagy vállalati ügyfél által ugyanazon pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett számlák közötti ügyleteket, a hitelintézeteken és központi szerződő félen kívül a pénzügyi és befektetési vállalkozásoknak, befektetési alapkezelőknek és befektetés alapnak vezetett számla terhére megvalósított fizetési műveleteket is terheli, de nem vonatkozik a bankkártyás műveletekre. Összességében a kiegészítő tranzakciós illetékből származó bevétel 2024-ben 7 milliárd lehet, 2025-ben elérheti a 30 milliárd forintot.

A tranzakciós illeték tekintetében a kormány külön döntéseket hozott, ezek a következők:

  • A jövőben a magánszemélyek átutalása, postai befizetése és értékpapírügyletei esetében az illetékmentes határt a kormány 2,5-szeresére emeli, azaz a jelenlegi 20 ezer forintról 50 ezer forintra tranzakciónként.
  • A bankkártyás műveletekre nem vonatkozik a kiegészítő tranzakciós illeték.
  • A bankkártyák esetében tételes illeték van érvényben, ami érintéses bankkártyák esetében 500 forint évente, míg egyéb bankkártyáknál 800 forint. A kormány a bankkártya-használat utáni illeték mértékén nem változtat, így az továbbra is alacsony marad.

A pénzügyi terhek növekedésének megakadályozása érdekében a kormány díjemelési stop-ot vezet be a lakossági fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak, költségek és egyéb fizetési kötelezettségek vonatkozásában. E szerint 2024. december 31-ig a lakossági ügyfelek esetében a bankszámláknál egyoldalú díjemelést közvetlen és közvetett formában sem valósíthatnak meg a pénzügyi szolgáltatók.

Ez a tiltás az összes fizetési számlához kapcsolódó díjra vonatkozik, amely a már fennálló szerződésekre és az új szerződésekre is irányadó - zárul a közlemény.

Címkék:
kormány, bank, forint, állampapír, illeték, állomány, milliárd, bankok, kormányinfo, kormányrendelet, kormányprogram, kormányülés,