Csökkent a magyar részvények árfolyama nyitáskor

MTI2024. július 8. 09:20

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,09 pontos csökkenéssel, 72 132,74 ponton nyitott hétfőn. A BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton zárt pénteken. A pénteki záróértékéhez képest minimálisan gyengült. 

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. Varga Zoltán a nyitás előtt megküldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama továbbra is a 18 ezer forintos szinttel küzd, pénteken nem tudott felette zárni. Amennyiben sikerül visszakapaszkodni, a következő rövid távú ellenállás 18 340 forintnál lehet. Pénteken az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,83 százalékkal 17 970 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol jegyzése az 50 napos mozgóátlag felett próbál stabilizálódni, amely 2915 forintnál jelent támaszt, míg a következő ellenállás 2960 forintnál adódhat. Pénteken a Mol árfolyama 14 forinttal, 0,47 százalékkal 2934 forintra csökkent, 813,0 millió forintos forgalomban.

A Richter a 9585 forintos szint felett tudott ismét zárni, a következő akadályok 9750, majd 9855 forintnál láthatóak. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,47 százalékkal 9690 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom árfolyamában 1036 forintnál húzódik támasz, míg 1078 forintnál ellenállás, a technikai kép alapján hamarosan nagyobb elmozdulás indulhat. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 1044 forinton stagnált, forgalma 85,6 millió forint volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


    

Címkék:
árfolyam, otp, mol, magyar telekom, tőzsde, péntek, részvény, nyitás, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, hétfő,