Tombol a nyár a tőzsdén is: pici csökkenéssel megy víkendezni a BUX

MTI2024. július 5. 19:35

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulatot követve kisebb csökkenéssel zárt a BUX a hét utolsó kereskedési napján.

A befektetők valószínűleg a közelgő francia választások miatt nyugtalanabbak, főként a kevésbé kockázatos papírokat, például az egészségügyi vállalatok részvényeit keresték - jelezte még Muhi Gergely. Hozzátette, hogy a nyári "uborkaszezon" miatt a forgalom is alacsony volt pénteken.

A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,47 százalékkal 2934 forintra csökkent, 813,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,83 százalékkal 17 970 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, maradt 1044 forint, forgalma 85,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,47 százalékkal 9690 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6566,22 ponton zárt pénteken, ez 42,67 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
forint, forgalom, csökkenés, részvények, bux, mol részvények, részvényárfolyamok, magyar részvények, bux index,