Történelmi csúcsokról kezdődhet a zuhanás a magyar tőzsdén? Ezek a részvények máris esnek

Pénzcentrum2024. július 3. 09:44

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,08 pontos csökkenéssel, 71 455,92 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest minimálisan gyengült. A BUX 832,23 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 71 456 ponton zárt kedden.

Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint pozitívnak mondható a nemzetközi befektetői hangulat, ezért enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Varga Zoltán a nyitást megelőzően közölte, az OTP árfolyamában az 50 napos mozgóátlag 17 780 forintnál képez támaszt, míg ellenállás 18 ezer forintnál látható. Kedden az OTP-részvények ára 450 forinttal, 2,47 százalékkal 17 805 forintra csökkent, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol megerősítette a 200 napos mozgóátlag áttörését, amely 2879 forintnál támaszt jelent, a következő ellenállás 2917 forintnál látható. Az előző nap a Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2908 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

A Richter visszaesett a 9585 forintos szint alá, amely így ismét ellenállást jelent, támasz pedig 9500 forintnál húzódik. Kedden a Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,34 százalékkal 9560 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom árfolyama az 1038 forintos szint felett zárt, a következő ellenállás 1064 forintnál látható. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,58 százalékkal 1046 forintra nőtt, forgalma 370,9 millió forint volt.

Címkék:
befektetés, árfolyam, otp, tőzsde, részvény, richter, részvények, bux, bét,