Ez aztán a rekord! Történelmi csúcson zárt a budapesti tőzsde csütörtökön

MTI2024. június 20. 17:46

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 666,13 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 70 327,34 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.

 A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlag feletti forgalom mellett, a kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően emelkedett a BUX.

Ez a jó hangulat hatott a vezető részvények közül az OTP és a Mol árfolyam erősödésére is, míg a Richternél a növekedés hátterében egy szerdai hír áll, amely szerint a gyógyszergyártó 12 millió euróért felvásárolta a belga BCI Pharma biotechnológiai vállalatot.

A Mol 32 forinttal, 1,14 százalékkal 2840 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,27 százalékkal 17 600 forintra nőtt, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,19 százalékkal 1058 forintra emelkedett, forgalma 4,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,7 százalékkal 9335 forintra erősödött, a részvények forgalma 981,3 millió forintot ért el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6389,62 ponton zárt csütörtökön, ez 24,37 pontos, 0,38 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címkék:
részvény, részvények, bux, részvénypiac, részvényárfolyam, részvény árfolyamok, részvényárfolyamok,