MTI • 2024. június 10. 15:30
A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató - jelentette az államháztartás központi alrendszerének május végi állásáról hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
A pénzügyi tárca közleménye kitér arra is, hogy május végéig az államháztartás központi alrendszere 2548,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2559,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 115,5 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 104,3 milliárd forintos hiányt mutattak.
A PM kiemelte: május végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések 1760,6 milliárd forintot tettek ki, ami 659,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt tapasztalható, tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben volt esedékes.
Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is - hangsúlyozták. Nyugellátásokra 2848,4 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1090,8 milliárd forintot fordítottunk május végéig
- áll a közleményben.
A tájékoztatás kitért arra is, hogy az uniós források érkezése továbbra is folyamatos: május végéig 546,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 801,9 milliárd forintot tettek ki. A bevételek kapcsán kiemelendő, hogy az alacsonyan tartott adók ellenére az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal magasabban teljesültek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hozzátették: a kormány kitart a hiány és az adósság csökkentése mellett, így a 4,5 százalékos módosított hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemezett át, miközben többezer milliárd forintnyi fejlesztést még idén megvalósít.
A költségvetés tehát most meglátta a fényt az alagút végén: néhány hete írtunk arról, hogy a márciusi adatok alapján egyre rosszabbnak tűnt a helyzet, és emelzők segítségével kerestük a lehetséges megoldásokat. Ezt a cikket itt olvashatod el újra: