Létezik könnyen felhasználható és kedvező adózású juttatás (x)

PR2024. június 3. 05:00

Az infláció kulcskérdéssé tette a béremelést a vállalatok számára, azonban a legtöbben nem tudták annyival emelni a fizetéseket, hogy az a pénzromlás teljes hatását ellensúlyozza. Van azonban egy költséghatékony megoldás, amely ebben a helyzetben segíthet és mindkét fél jól jár vele: ezek a széles körben felhasználható, nagy láncok által is elfogadott utalványok, amelyek adózási szempontból kedvezőek, a munkavállalók pedig egyszerűen felhasználhatják.

Az utalványpiacon meghatározó Rewin felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a magyar cégek 90%-a emelte, vagy tervezi emelni idén a béreket, de 100-ból mindössze 5-nél emelkedtek annyira a fizetések, ami az infláció teljes hatását kompenzálta.  A béremelést adó vállalatok kétharmada pedig csupán 5-10% közötti bérfejlesztést hajt végre, miközben 2023-ban átlagosan 17,6 százalékos infláció volt.

Az eredményekből az is kiderült, hogy legtöbben az egységes, mindenkire kiterjedő béremelést, illetve a teljesítmény szerinti differenciálást választják. Emellett sok cég alkalmi juttatással is kiegészíti a fizetéseket, de ezt a juttatást leginkább bérként adózva, számlára utalják, pedig létezik ennél költséghatékonyabb megoldás is, amelyet ők is ismernek. Ez a „csekély értékű juttatás”, amely utalványként alacsonyabb közteher mellett adható a dolgozónak.

Csekély értékű juttatást személyenként évi 80.040 forint értékig lehet adni, évi három részletben. Ez adózási szempontból azért előnyösebb, mint a bérként történő kifizetés, mert összesen 33,04% közteherrel jár. Emellett fontos, hogy a munkavállalók családtagjainak is adókedvezménnyel adható, így egy négyfős család esetében éves nettó összege akár 320 ezer forintnál is magasabb lehet.

Ruga Róbert, a Rewin ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy kutatásuk szerint azok háromnegyede is megfontolja a csekély értékű juttatás opcióját, akik eddig nem éltek vele, és csak a kutatás során értesültek róla. A megkérdezettek 53%-a idén már biztosan élni fog a lehetőséggel, nagyobbrészt utalvány formájában, ugyanakkor 28% még nem döntött arról, hogy alkalmazza-e ezt a juttatási formát. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy egy 100 fős cég 3 millió forint bérköltséget is megtakaríthat, ha ilyen formában adja ki a juttatást vagy jutalmat.

A magyar vállalatokra az infláció bér- és költségoldalon is nagy nyomást helyez, ezért lehetnek egyre fontosabbak az alternatív megoldások, köztük a széles körben használható utalványok. Megjegyezte, hogy ebben a gazdasági környezetben a munkavállalók indokoltan várják el a reálbérük szinten tartását, a vállalatoknak pedig a munkaerőhiány kellős közepén fontos a dolgozók megtartása és a bérköltségek optimalizálása is – tette hozzá Ruga Róbert, a Rewin ügyvezetője.

További információk: itt

(x)

Címkék:
béren kívüli juttatás, rewin,