Brutális számok láttak napvilágot: ennyi gyerek él mélyszegénységben a gazdag országokban

MTI2023. december 6. 09:55

Az utóbbi években elért eredmények ellenére még mindig több mint 69 millió gyerek él a szegénységi küszöb alatt a világ 40 leggazdagabb országában, azaz öt gyerekből több mint egy - jelentette be kedd este az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Az ügynökség szerint 2012 és 2014, valamint 2019 és 2021 között a szegénységben élő gyerekek száma nyolc százalékkal csökkent a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió vizsgált, mintegy 40 országában élő 291 millió gyerekéből.

2021 végére a szegénységben élő gyerekek száma azonban még mindig több mint 69 millió volt. A szervezet részéről Viktor Nyland rámutatott arra, hogy a megfelelő ételek, illetve a fűtött otthon hiánya fenyegetést jelent a gyerekek testi és mentális jóllétére.

Az UNICEF a jelentésben a többi között gyermekvédelmi eszközök hatékonyabb felhasználását és az állam szigorúbb közbelépését javasolja, rámutatva arra, hogy egy ország virágzó gazdasága még nem jelenti automatikusan azt, hogy az ott élő gyerekek kijutnak a szegénységből.

A legnagyobb visszaesések éppen a legtehetősebb országokban tapasztalhatók a gyermekszegénység terén: az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Izlandon. A helyzet valamelyest javult az Egyesült Államokban, valamint a többi között Lengyelországban, Szlovéniában és Litvániában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A beszámolóban rámutatnak a gyermekszegénység és a gazdasági egyenlőtlenségek közötti közvetlen összefüggésekre, valamint kiemelték, hogy az egyszülős, illetve kisebbségi családok gyermekeit a jelenség jobban fenyegeti. Példaként az Egyesült Államokat említették, ahol az afroamerikai gyerekek 30, az őslakos gyerekek 29 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg ez a fehér gyerekek esetében 10 százalék. Az Európai Unióban az EU-s állampolgársággal nem rendelkező szülők gyerekei esetében 2,4-szer nagyobb az esélye, hogy szegénységben élnek, mint az állampolgársággal bíró szülők gyerekei.

Címkék:
otthon, gyerekek, gyerek, gyermekszegénység, millió, szegény, szülők, szervezet,