Exkluzív! Megszólalt Bige László: mégsem zár be a Nitrogénművek

Pénzcentrum2023. november 14. 18:53

Exkluzív interjút adott Bige László, a péti Nitrogénművek tulajdonosa. A "műtrágyakirály" a mai nap fejleményei után reagált, mint azt elmondta, megfontolták korábbi döntésüket, és mégsem zárják be a műtrágyagyárat.

Bige László, a péti Nitrogénművek tulajdonosa az RTL Híradónak nyilatkozott arról, hogy részlegesen mégis megmaradhat a termelés a péti műtrágyagyárban, és a dolgozóktól sem fognak megválni.

A szén-dioxid-kvóta adója az ok, amiért ezt a döntést hoztuk. Ez ténylegesen arról szól, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket és bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez, amit már régóta szeretnének

– foglalta össze a Híradónak Bige László, hogy mi történik az üzem körül. Ezután hozzátette:

átgondolták, és nem fogják a termelést véglegesen megszüntetni a Nitrogénműveknél, hanem küzdeni fognak érte. Alkalmazottaktól sem fognak megválni. 

A "műtrágyakirály" kilátásba helyezte, hogy minden fronton lobbizni, és ha szükséges perelni fognak - akár uniós szinten is -, hogy megszüntessék, a meglátásuk szerint problémás hazai szabályozást. Bige szerint ugyanis nem egységes a széndioxid-kvóta ingyenes kiosztása, illetve a műtrágya eladása után is kivetett adó is ellehetetleníti a gyártást.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Előzmények

Mint arról a ma reggel beszámoltunk, az Agrárszektort arról tájékoztatta Bige László, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a Nitrogénművek nem egy hónapra, hanem határozatlan időre állt le, az üzleti környezet drasztikus romlása miatt a vállalat nem tervezi az újraindulást, 93 év után befejezi a gyártói tevékenységét.

A téma kapcsán a Pénzcentrumnak megszólalt Raskó György agrárközgazdász is, aki szerint "Bige úr már nem először játszik húzd meg-ereszd meg játékot, és én biztos vagyok abban, hogy most is ez történik." Raskónak tehát igaza volt, célba érhetett Bige László üzenete: az egész országnak fájt volna a leállás, Raskó becslése szerint ugyanis ez hatvan milliárdos kiesést jelentett volna a GDP-ből.

Fotó: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA 

Címkék:
gyárbezárás, bige, földgáz, mezőgazdaság, agrárium, bige lászló, bige holding,