3,5 milliárdnál jár az MNB Kortárs Gyűjteménye, de még "Mindenki előtt nyitva áll az ajtó!"

Pénzcentrum: Mi az oka annak, hogy nagyon kevés hivatalos információ áll rendelkezésre a Magyar Nemzeti Bank most futó mecénási programjáról? Volumenét tekintve mindenképp, de a szakmai párbeszéd miatt is indokolt lenne a transzparencia.

Bérczi Linda: A kezdeti időszakban a kommunikációt a szakmai hírportálok bevonásával elsősorban a szakmabeliek felé fordítottuk, hogy átlássák, megértsék a mögöttes szándékot és célokat. Később persze a nagyközönség felé is nyitottunk, hiszen országos napi és hetilapokban, magazinokban jelentünk meg a vásárlásokkal.

Kevés információ áll rendelkezésre a programról, de annyit tudni lehet, hogy már több mint kétmilliárd forintért vásárolt a jegybank által alapított MNB Ingatlan Kft. műveket zömmel kortárs, illetve mai magyar művészektől, galériákon keresztül, illetve magánszemélyektől. Bemutatnák részletesebben a mecénási programot: mennyit költöttek eddig; hány alkotást számlál jelenleg a gyűjtemény; meddig fut még a program; mekkora a teljes keret?

Bérczi Linda: Az MNB Kortárs Gyűjteménye összesen 2021. június 1-ig 678 darabból áll (ebben szerepelnek sorozatok is, amit egy műnek számolunk). Ennek vásárláskori értéke 3,5 milliárd forint. Továbbá voltak nem kortárs vásárlások is pl. Rippl Rónai József, Korniss Dezső és Bortnyik Sándor, ám ezek a munkák nem képezik a Gyűjtemény részét. A gyűjteményépítés folyamatos, a cél egy megkérdőjelezhetetlen művészeti értékű kollekció kialakítása, melybe olyan alkotások kerülhetnek melyek értékállóak, hiszen szinte kivétel nélkül, az ezeket készítő művészek munkáinak árai folyamatosan emelkednek a hazai és nemzetközi műtárgypiacon.

Az MNB, a világ számos jegybankjához hasonlóan, eddig is figyelmet fordított a művészeti mecenatúrára, ugyanakkor a korábbi programokkal ellentétben (ilyen például a már lezárult, 100 millió euró keretösszegű Értéktár Program is) most nem teljesen egyértelmű, mi is valójában a program célja. Lehetett hallani persze a nemzeti képzőművészeti örökségünk védelméről, ennek viszont némileg ellent mond az, hogy a gyűjtemény utóéletéről mindössze annyit tudni, hogy az MNB ingatlanjait díszítik majd.

Bérczi Linda: A kortárs gyűjtemény kialakításánál igyekszünk ugyanazokat az elveket követni, mint ami az Értéktár programot is jellemezte, így a kortárs gyűjteménybe csakis hazai művészek munkái kerülnek. Azt gondoljuk, és ezt az eddigi kommunikációnkban is igyekeztünk hangsúlyozni, hogy a pandémia miatt a magyar kultúra ezen szegmense olyan ütést kapott, melyből aligha tudott volna felállni és szerencsére a jegybank már a társadalmi felelősségvállalásai programjában is lefektette a művészet pártolásának elveit. A megvásárolt képeket elsősorban a jegybank ingatlanjainak reprezentatív tereiben kívánjuk bemutatni, emellett persze szeretnénk a teljes a gyűjteményt láthatóvá, látogathatóvá is tenni, így azon túl, hogy hamarosan elindul egy folyamatosan frissülő, bővülő és kutatható „Kortárs gyűjtemény – online katalógus” a jegybank megújult honlapján, terveink között szerepel a Gyűjtemény fizikai bemutatása is a nagyközönség számára.

Célunk, hogy minél többen láthassák ezt az egyedülálló kortárs gyűjteményt, hiszen ez a nemzeti kultúránk egyik ikonikus része.

Hol vannak most a művek?

Bérczi Linda: Szinte a teljes gyűjtemény átmenetileg az MNB raktárában pihen, ahol kitűnő feltételek mellett tároljuk addig amig a falakra nem kerül.

Bátran kijelenthető, hogy ez az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb műtárgyvásárlási programja Magyarországon. Így jogosan merül fel diskurzus arról, hogy milyen hatást gyakorol ez a hazai képzőművészeti piacra. Mivel az MNB rendszeresen készít, számos ágazatra vonatkozóan riportokat, elemzéseket, piaci prognózisokat, így feltételezhető, hogy a műtárgyvásárlási program kapcsán is készülhetett – akár belső használatra – hatástanulmány. Készült ilyen, mire jutottak benne?

Bérczi Linda: Azt gondolom, hogy a világ többi jegybankjához hasonló művészeti mecenatúra nem ördögtől való. A kortárs, hazai festők felkarolása pedig pontosan illeszkedik a jegybank társadalmi felelősségvállalási programjába. A képek megvásárlása mögött minden esetben egységes szakmai konszenzus áll, melyet neves tanácsadók és a piacot jól ismerő szakemberek állnak. Nem tartom szerencsésnek, hogy csupán arra helyezzük a hangsúlyt, hogy ez vagy az a kép ára a jövőben hogy fog alakulni. Itt arról kell beszélni, hogy a hazai kortárs kultúra kapott egy olyan mecénást, ami hosszú távon tudja biztosítani a nemzeti kulturális örökségünk fennmaradását.

Spengler Katalin: A projekt elsődlegesen a magyar kultúra, a művészet támogatását célozza, nem a képzőművészeti piacra kíván hatást gyakorolni. A gyűjtemény létrehozását kezdettől fogva nagy figyelem kíséri, ez tovább erősíti a kortárs művészet iránti érdeklődést és bizalmat, illetve a művészek ismertségét a szélesebb közönség körében is. A vásárlásoknak természetesen van hatása a műtárgypiacra is, hiszen a jegybank jelentős összeget költött el viszonylag rövid idő alatt. Ez egy határozott döntés volt, amit szerintem csak üdvözölni tud a magyar képzőművészet. Sok fiatalabb és idősebb művésznek a vásárlások nemcsak komoly támogatást jelentettek az elmúlt, meglehetősen nehéz évben, hanem visszaigazolást, elismerést is, hogy egy ilyen komoly nemzeti intézmény odafigyel a munkájukra.

Az MNB képzőművészeti programja sokakat aktivizált, tovább erősítette az emberekben az igényt, hogy jobban odafigyeljenek a kortárs képzőművészetre. Ez nem csak a galériákban rendezett kiállításokon és az aukciósházakban tapasztalható.

Nem torzítja a piacot az, hogy csak a galériák egy része került be a programba?

Spengler Katalin: A Kortárs Galériák Egyesületét a legjelentősebb 15 hazai galéria alkotja. A jegybank összesen 14-15 galériától vásárolt eddig, bár nem kizárólag az Egyesülethez tartozóktól, és a program még nem zárult le. A galériáknak mindössze egy töredékét nem érintették a vásárlások, ugyanakkor a Banknak tett javaslatainkban lényegében minden hazai galéria művészei szerepeltek már. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a gyűjteménybe került művek az irodákban lesznek elhelyezve, ebben az értelemben nem egy múzeumi gyűjteményről beszélünk, és ennek nyilván vannak bizonyos mértékben korlátozó keretei. Nagy installációk vagy teret igénylő szobrok nem kerülhettek be a gyűjteménybe. Annak, hogy néhány galéria kimaradt a vásárlásokból, ez is az oka.

Mélyi József művészettörténész publicisztikájában a következőket írja a program lehetséges hatásairól: “Több kárt okoznak, mint hasznot, anélkül, hogy figyelembe vennék a múzeumok vagy a magyar társadalom érdekeit. Ezek a művek el fognak tűnni a piacról, nem lesznek külföldi vagy magyar gyűjtemények részei. A beruházásnak hatása lesz a piacra, mert azok a galériák, akiktől az MNB vásárolt, sokkal gazdagabbak lesznek, mint a többi. A magyar múzeumok nem fogják tudni megvenni ezeket az alkotásokat, ezért a gyűjteményezési politikájuk értelmezhetetlenné válik.” Mit gondolnak erről?

Bérczi Linda: Én úgy látom épphogy a legfőbb és legnagyobb magyar gyűjteménybe kerülnek! Az alkotók közül van, aki galériához tartozik és van, aki nem, de a működő mérvadó galériáktól mind történt/történik vásárlás. Mindenki előtt nyitva áll az ajtó. Több mint 10 éve foglalkozom kortárs képzőművészettel, így ismerem a szcéna szereplőit, a közeg problémáit és meggyőződésem, hogy a Gyűjtemény építésének előnyeit nem csak most, hanem a következő évtizedek is vissza fogják igazolni. 

Nem teljesen tiszta a kép a tekintetben sem, hogyan működik valójában a program. Annyit tudni biztosan, hogy felállítottak egy háromtagú szakmai kuratóriumot (tagok: dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója; Keserü Katalin művészettörténész; Spengler Katalin műgyűjtő, szakújságíró, szerkesztő, a párizsi Centre Pompidou – Musée Nationale d’Art Moderne IC Central Europe Bizottságának alapító tagja). A kuratórium művészeket ajánl a vásárlónak, amely a szerződések szerint a Magyar Nemzeti Bank ingatlanokkal foglalkozó cége. Arról viszont nincs már pontos információ, hogy az MNB-ben mi alapján, és kik hozzák meg a végső döntést.

Bérczi Linda: A jegybank a magyar kortárs gyűjtemény létrehozásakor a téma elismert szakértőiből álló három tagú tanácsot kérte fel, hogy a hazai kortárs képzőművészettel foglalkozó galériák közreműködésével szükség szerint tegyenek javaslatokat, alkossanak véleményt a megvételre érdemesnek tartott művekről.

Ezután a művészettörténeti elemzéseket, valamint igazságügyi értékbecslők véleményét figyelembe véve születik meg a vásárlásokról a végső döntés, melyet mindenkor a Magyar Nemzeti Bank Igazgatósága hoz meg.

Mit gondolnak arról a szakmai kritikáról, hogy problémás lehet a kuratóriumi tagok által egyszerre betöltött, többféle szerep. Mint mondják, összeegyeztethetetlen például, hogy az egyik kuratóriumi tag egy aktív gyűjtő, aki egyik nap magánszemélyként vásárol a galériáktól, máskor pedig szakértőként jelenik meg, amikor a galéria az MNB-nek ad el műveket.

Bérczi Linda: A mi szakmánkban mindenkinek több sapkája van, gyakran fordul elő például, hogy a művész egyben kurátor vagy galerista. Tudomásom szerint a Művészeti Tanácsadó Testület felállításánál az volt a fő szempont, hogy nagytudású, széleslátókörű, nemzetközi ismeretekkel rendelkező személyekből álljon – és ők hárman mindenképpen azok. Nem tudok olyan személyről, akinek ilyen kvalitásai lennének és ne lenne szereplő a hazai közegben. Fontos kiemelni, hogy ők csak javaslatot tesznek, a döntési folyamatban az érintettek semmilyen formában nem vesznek részt.

Az MNB elsősorban „kockát vásárol” – hallani bulvárosan a szakmán belül, azaz a vásárlások fókuszában a neoavantgárd és geometrikus absztrakt alkotók állnak. Mi ennek az oka?

Spengler Katalin: Fabényi Júlia, Keserü Katalin és jómagam arra törekszünk, hogy a magyar művészetnek egy bizonyos keresztmetszete jelenjen meg a kollekcióban, akkor is, ha ez nem múzeumi gyűjtemény. Ebben az anyagban kevesebb művész van jelen, mint egy múzeumi kollekcióban, az egyes alkotóktól viszont nagyobb, reprezentatív válogatásokat vásárolt meg a Bank. Amikor elindult a program, nem is úgy lett meghatározva a feladatunk, hogy egy újabb múzeumi gyűjtemény jöjjön létre. Az MNB kollekciója nem konkurál az intézményi gyűjteményekkel, más módon épül, más körülmények között, ugyanakkor mégis egyféle hiteles olvasata a magyar képzőművészetnek.

A múzeumi gyűjtemények folyamatosan épülnek, évtizedeken, sőt szerencsés esetben még ennél is nagyobb időtávokon keresztül. Az MNB Kortárs Gyűjtemény esetében most van egy koncentrált időszak, amikor a műtárgyvásárlás nagy lendülettel elindult, és az is egy meghatározó szempont, hogy ebben a koncentrált időszakban melyek azok a műtárgyak, amik elérhetők. A szakértői feladat az, hogy minőségi, értékálló és a magyar kortárs művészetet jellemző módon reprezentáló művek kerüljenek a gyűjteménybe, tehát a javaslataink logikus módon az idősebb művésznemzedékektől indultak.

Az első időkben a neoavantgárd generációból kerültek be többen a gyűjteménybe. Például Bak Imre, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Károlyi Zsigmond, Keserü Ilona, Lakner László, Lantos Ferenc, Maurer Dóra, Nádler István, Rákóczy Gizella, és olyan alkotókra is kiterjedt a figyelem, akik nem Magyarországon éltek, de szorosan kapcsolódnak a magyar képzőművészethez, például Hantai Simonra, Major Kamillra, Molnár Verára, Reigl Juditra.

dr. Fabényi Júlia korábban úgy fogalmazott, hogy „a művészek kiválasztásánál (…) minden szempontból konszenzus volt abban, kiket tartunk mérvadónak, kiknek a műveit tartjuk elengedhetetlennek, hogy a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményébe bekerüljenek.” A kortárs képzőművészeti szcénára mélyen rálátó szakemberekkel beszélgetve viszont az a kép rajzolódik ki, hogy sokan méltatlanul kimaradtak a programból. Hogy csak néhány nevet említsek: Batykó Róbert; Hopp-Halász Károly; Tót Endre (az Iparterv-generáció egyik legendás alakja). Jogos ez a kritika?

Bérczi Linda: Erre könnyű válaszolni. A folyamat még nem zárult le, így erről azért korai lenne vitázni.

Spengler Katalin: A szakértői anyagainkban egy szélesebb művészkörre teszünk javaslatot, és a szélesebb válogatásban az ön által említett művészek mind benne voltak, sőt sokkal többen. Ám a kollekcióba nyilván nem kerülhet be mindenki. Minden gyűjteménnyel kapcsolatban igaz, hogy a végső döntés azé, aki megvásárolja a műtárgyakat. Az idősebb művésznemzedék mellett folyamatosan tettünk javaslatokat a közép-, illetve a fiatal generáció művészeire is. Tény, hogy a magyar művészet iránt érdeklődő nagy nemzetközi múzeumok - a brit Tate Modern, a párizsi Centre Pompidou vagy a New York-i Metropolitan Múzeum - először ugyancsak a neoavantgárd generációtól vásároltak, mert nagyon gyorsan emelkednek az árak, és az elsődleges piacról egyre nehezebben szerezhetők be művek. Itt olyan művészekről beszélünk, akik 80 év körüliek, meg olyanokról is, akik sajnos már nincsenek közöttünk.

A gyűjtemény építése tehát az idősebb generációval kezdődött, de folyamatosan más alkotók is bekerültek, akik kevésbé kaptak nagy figyelmet, mert az áraik adott esetben még nem olyan bombasztikusak, mint a neoavantgárd generációé.

A középgenerációból többek között Bullás József, Hajdú Kinga, Szirtes János, Szabados Árpád, Ujházi Péter alkotásai, a fiatalabbak közül például Csató József, Ernst András, Jovánovics Tamás, Nemes Márton, Somody Péter, Szinyova Gergő művei gazdagítják a gyűjteményt. A legfiatalabbak, Pintér Dia és Kóródi Zsuzsanna munkáit a közelmúltban vásárolta meg a bank. Érthető, hogy a közvélemény, a sajtó és a művészeti színtér a neoavantgárd művészek festményeinek megvásárlására reagált a legélénkebben, hiszen az ő munkáik egyre inkább csak a másodlagos piacról szerezhetők be, és nagyon magasak az árak. De a jegybank gyűjteménye több generáción ível keresztül.

Mivel ez nem egy múzeumi gyűjtemény, így egyéb szempontok is szerepet játszhattak a kiválasztásban?

Spengler Katalin: A jegybank olyan képek megvásárlására törekszik, amelyek egyfelől elhelyezhetők irodai körülmények között, másfelől amikkel lehet egy térben dolgozni. A gyűjtemény hamarosan megjelenik online felületen, illetve várhatóan ősszel kiállításon is bemutatkozik majd, így mindenki számára látható lesz, hogy a jegybanki kollekció elsősorban a magyar festészetben jelen lévő erős absztrakt hagyományra épít. A gyűjtemény arculatát a geometrikus és a lírai absztrakt művek rajzolják ki, ez a hazai műgyűjtésben egy nagyon jellemző irány.

A most futó programnak nincs köze hazai múzeumokhoz, hiszen a jegybank vállalati gyűjteményt épít. A volumen miatt azonban fontos kérdés, hogy a műveket láthatja-e valaha a nagyközönség, illetve a gyűjteményt kutatók számára elérhetővé fogják-e tenni?

Bérczi Linda: A hamarosan elérhető online felületen kutatható lesz a gyűjtemény, míg a terveink közt szereplő fizikális kiállításon élőben is megtekinthető lesz. Szeretnénk majd az ország több pontján is bemutatni a Gyűjteményt, sőt a távlati tervek között szerepel egy nemzetközi vándorkiállítás is, de erről még nagyon korai beszélni. Célunk, hogy minél többen láthassák ezt az egyedülálló kortárs gyűjteményt.

Fotók: Ancsin Gábor (Spengler Katalin) és Adrián Zoltán (Bérczi Linda) / www.kepszerk.hu