Kitálalt a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina: még mindig vár a pénzére, elképesztő, amit állít

Pénzcentrum2024. december 20. 09:44

Tóth Nikolett balerina, aki egy építkezési balesetben életveszélyesen megsérült, 2,5 évvel a tragédia után még mindig küzd a felelősségre vonásért és a sérelemdíjért. Facebook-bejegyzésében kifakadt a jogi és pénzügyi eljárás lassúsága miatt, miközben a peren kívüli egyezség hónapok óta nem jött létre.

Tóth Nikolett balerina, aki 2,5 évvel ezelőtt életveszélyesen megsérült egy építkezési balesetben, hosszú Facebook-bejegyzésben fakadt ki a helyzet kilátástalansága miatt. A baleset a Jókai utcában történt, ahol egy építés alatt álló ház ráomlott, súlyosan megsebesítve őt.

Bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az ügy azóta sem került át az ügyészséghez, pedig állítása szerint a műszaki szakvélemények egyértelműen bizonyítják, hogy az építkezésen súlyos mulasztások történtek. Emellett sérelemdíj ügyében is kilátástalan helyzetben van: bár a Pillér-Lakás Kft. és annak vezetője, Lengyel László, valamint a Generali Biztosító Zrt. korábban egyeztetett vele, peren kívüli megállapodás továbbra sem született.

Tóth Nikolett szerint hiába állapodtak meg szóban a sérelemdíj összegéről, a szerződés aláírását hónapokig húzták, majd végül nem írták alá. Újabb egyeztetések történtek a héten, de ezek sem vezettek eredményre. A balerina hozzátette, hogy az összes keresetlevél előkészítve várja, hogy elindíthassa a polgári pert, ha továbbra sem történik előrelépés.

Címkék:
egészség, baleset, per, facebook, kártérítés, drágulásépítkezés,