Lányok tömegei maradnak el a hazai oktatásból: a szegénység e változata igazán sokkoló

Pénzcentrum2024. október 22. 17:01

A humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy a menstruációs szegénységben érintett iskoláslányokat támogassa. A tét jelentős: az érintett fiatalok akár 50 tanítási napot is elmulaszthatnak azért, mert menstruációjukkor nem tudnak iskolába menni megfelelő körülmények és feltételek híján. A Magyar Vöröskereszt programjának köszönhetően a higiéniás termékadományok és edukációs programok révén 500 iskola tanulói számára érhető el a segítség évente.

Menstruációs szegénységnek azt a jelenséget nevezzük, amikor a havi vérzés idején a nőknek nem állnak rendelkezésükre azok a feltételek, amelyek segítségével a megszokott módon és körülmények között tölthetik ezeket a napokat. Nem csak a higiéniai termékekből lehet hiány: váltásfehérnemű, szappan vagy akár otthonon belüli folyóvíz sem mindig áll a rendelkezésükre. Ez a probléma a serdülő lányok esetén azt eredményezi, hogy tanévenként akár 50 napot is kimaradnak az iskolából. Ennek a jelenségnek a visszaszorítására szervezte meg a Magyar Vöröskereszt a Lányból nővé programját.

Egy 2019-ben végzett saját felmérésünkből kiderült, hogy valamilyen mértékig minden tizedik iskoláslány érintett a problémában” – hívja fel a figyelmet Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt egészségfejlesztésért felelős országos vezetője, a Lányból nővé projektvezetője. – „Részleges megoldásként indítottuk el a programot, amelynek keretében 500 iskolát látunk el úgynevezett RedCrossBoxokkal. Ezekben a rászoruló lányok számára higiéniai termékek, edukációs anyagok találhatók. Az intézményektől azt kérjük, hogy ezek a tanári szobában kapjanak helyet, hogy a lányok természetesnek vegyék azt, hogy a problémáikat nem kell szégyellni. A menstruáció egy fontos élettani folyamat, és szabad segítséget kérni, ha szükségük van rá.

A szervezet tapasztalatai szerint a program működtetésében a befogadó intézmények dolgozói készséges partnerek, jól működő, szoros együttműködésben tudnak tenni a jó cél érdekében. A Lányból nővé program eddig évente több mint 20 000 fiatalnak segített abban, hogy azokon a napokon is felkészülten, megfelelő higiéniai körülmények között tudjon iskolába járni.

Címkék:
egészség, vöröskereszt, menstruáció, magyar vöröskereszt,