Pert vesztett a miskolci kórház, brutális pénzt kéne kifizetniük a betegekre szánt pénzből

Pénzcentrum2024. augusztus 21. 08:30

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kórház közel egymilliárd forintos pert veszített a Medcenter Kft.-vel szemben, és a bírósági ítélet alapján kártérítést kell fizetnie, amelyet csak a betegellátásra szánt pénzből tudna fedezni - derül ki a Népszava írásából.

Az ügy 2017-ben kezdődött, amikor a kórház akkori vezetése megkérdőjelezte a sugárterápiás szolgáltatóval kötött szerződés jogszerűségét, és leállította a kifizetéseket. A hosszú pereskedés során a Medcenter Kft. képtelen volt fizetni az eszközök hitelét, így a bank zálogjogot jegyzett be a sugárterápiás gépekre, majd a vállalkozás felmondta a szerződést.

A kórház 2018-tól a Medcenter kizárása után is tovább használta a cég által beszerzett gépeket, de a vitát nem sikerült rendezni. 2019-ben a Medcenter bírósághoz fordult, és idén júniusban a Debreceni Ítélőtábla jogerősen a cég javára döntött. Az ítélet következményeként a kórház súlyos pénzügyi helyzetbe került, mivel a kártérítés kifizetése veszélyezteti a betegellátást.

A kórház a Kúriától kérte a végrehajtás felfüggesztését, hivatkozva arra, hogy a kifizetés zavart okozna az egészségügyi ellátásban. Ugyanakkor nem kaptak konkrét választ arra a kérdésre, hogy a kórház kap-e segítséget az államtól a kártérítés kifizetésére, illetve vizsgálják-e a menedzsment felelősségét a kialakult helyzetért.

Címkék:
hitel, pénz, kórház, miskolc, egészségügy, bíróság, ítélet, kártérítés,