Vészhelyzetet hirdettek a majomhimlő miatt: lépett a halálos kór vakcinájának gyártója

Portfolio2024. augusztus 16. 09:37

A dán biotechnológiai vállalat, a Bavarian Nordic bejelentette, hogy kérelmet nyújtott be az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) annak érdekében, hogy a majomhimlő elleni vakcinájuk használatát kiterjesszék a 12-17 éves korosztályra. A kérelmet azzal indokolták, hogy az Afrikában jelenleg is zajló mpox járvány különösen súlyosan érinti a gyermekeket és serdülőket, akik fokozottan veszélyeztetettek a betegséggel szemben - írja a Portfolio.

Paul Chaplin, a Bavarian Nordic vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az oltóanyagokhoz való szélesebb hozzáférés sürgős szükségességét az mpox-járvány által leginkább sújtott fiatal korosztály esetében különösen fontos biztosítani. A cég tervei szerint az EMA jóváhagyása esetén az év végéig kiterjesztik a vakcina forgalomba hozatali engedélyét a serdülőkre.

Ezen felül a vállalat egy klinikai vizsgálat előkészítésén is dolgozik, amely a vakcina biztonságosságát vizsgálná a 2-12 éves gyermekek körében. Ez a vizsgálat tovább bővítheti a vakcina alkalmazási körét, és ezzel potenciálisan hozzájárulhat a fiatalabb korosztály védelméhez is.

A majomhimlő terjedése nem olyan gyors és könnyű, mint a Covid-19 vagy az influenza, mivel szoros fizikai érintkezés szükséges a fertőzéshez, és a fertőzések többsége szexuális úton terjed. Ezért a megfelelő óvintézkedésekkel a fertőzés megelőzhető.

Címkék:
vizsgálat, egészség, vakcina, haláleset, vészhelyzet, majomhimlő,