Rab támadt rá a szakápolóra és körletfelügyelőre Szegeden: így vannak az áldozatok

MTI2024. július 30. 21:34

A zárkájához érkező egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre támadt egy letartóztatott fogvatartott kedden a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).     

Makula György ezredes, a BvOP kommunikációs főosztályának vezetője közleményben azt írta: a büntetés-végrehajtás dolgozói a fogvatartott gyógyszerellátását akarták elvégezni, amikor a rab minden előzmény nélkül először a szakápolót, majd a körletfelügyelőt arcon ütötte, és csak testi kényszer, illetve bilincs alkalmazásával tudták őt megfékezni.

Az ütéstől az ápolónő nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, a körletfelügyelő és a fogvatartott nem sérült meg - emelte ki. Jelezte: a fogvatartott ellen feljelentést tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka. Makula György tájékoztatása szerint nem ritka, hogy a fogvatartottak rátámadnak munkatársaikra. Évente húsz-harminc esetben fordul elő, hogy a verbális agresszió mellett, valamilyen fizikai atrocitás éri a dolgozókat a fogvatartottak részéről.

Hozzátette: a büntetés-végrehajtási szervezet sok esetben kap kritikát amiatt, hogy mozgáskorlátozó eszközöket használnak egészségügyi intézményben vagy egy előállításnál. Azonban éppen a keddihez hasonló esetek bizonyítják, hogy szükség van azokra az óvintézkedésekre, amelyek maximálisan garantálják kollégáik és a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságát.

Címkék:
egészség, börtön, ápoló, rab, támadás,