Alig ismert, rettenetes betegség leselkedik nyáron rengeteg magyarra: sokan nem is tudják, mekkora bajban vannak

Pénzcentrum2024. július 16. 20:36

Jóval többen keresik fel a szemorvosukat nyáron a kontaktlencse túlhordása, valamint a nem megfelelő tisztítása és tárolása miatt kialakult betegségek kapcsán, mint a téli hónapokban.

Leggyakrabban bakteriális fertőzés és szaruhártya-gyulladás tüneteivel fordulnak orvoshoz ilyenkor a páciensek, de ha ehhez szemfelszíni sérülés is párosul, akkor akár végleges látásromlás is előfordulhat, amely az esetek egy-három százalékát teszi ki – mondta dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója. A nyári melegben a baktériumok könnyebben szaporodnak, így a fertőzésveszély is magasabb.

A túl hosszú ideig – 10-12 órán túl – hordott kontaktlencse csökkenti a szaruhártya oxigénellátását, amely nagyban hozzájárul a fertőzések kialakulásához, ezért minden alkalommal időben el kell távolítani a lencsét, abban aludni pedig szigorúan tilos. Ilyenkor a szemünk felszínét borító könnyfilm réteg nem tud megújulni, hiszen nem pislogunk, így a szem öntisztító folyamata leáll. Abban az esetben is komoly szemkárosodás alakulhat ki, ha a lencse meggyűrődik, vagy megsérti a szemfelszínt, mert a szaruhártya felszínén ilyenkor hámsérülés keletkezik.

A baktériumok elszaporodása gyulladást okoz, következtében úgynevezett tartós homály (homályos látás) is kialakulhat, amely maradandó károsodást eredményezhet

– mondta az igazgató. Hozzátette: ha nem sikerül megállítani a folyamatot, a gyulladás a szaruhártya mélyebb rétegeit is érinteni fogja és a legvastagabb, úgynevezett stróma részen hegek alakulnak ki, ami befolyásolja a látást, amely csak műtéti úton, esetenként szaruhártya átültetéssel gyógyítható.

A kontaktlencsét viselők általában később veszik észre a panaszokat, azonban, ha égő fájdalom, pirosság, viszketés, könnyezés, szemfájdalom, látásélesség-csökkenés alakul ki, a lencsét nem szabad visszatenni, a tünetek jelentkezésekor pedig minél hamarabb orvoshoz kell fordulni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kezdeti stádiumban a betegek nagy részénél elegendő az antibiotikum kezelés szemcseppel kiegészítve, azonban a teljes gyógyulás így is több hétig eltarthat

– emelte ki a szakember. Megjegyezte: a higiéniás szabályok betartásával és a lencsék elővigyázatos be-, kihelyezésével elkerülhetők a komolyabb problémák.

Annak érdekében, hogy elkerülhessük a panaszokat, a Semmelweis Klinika a következőket javasolja:

  • 8-10 óránál tovább ne viseljünk kontaktlencsét
  • Az előírásoknak megfelelő módon tisztítsuk a lencsét és a tároló dobozt
  • Minden esetben kontaktlencse-ápoló folyadékot és ne csapvizet használjunk a lencse tárolásához
  • Mindig mossunk kezet a használata előtt
  • Csak ép, sérülésmentes lencsét viseljünk
  • Inkább napi és ne tartós lencsét használjunk
  • Ne aludjunk a kontaktlencsével
  • Már enyhe panaszokkal is forduljunk orvoshoz
  • Úszáshoz hordjunk dioptriás úszószemüveget kontaktlencse helyett. Ne tegyük be a fejünket a vízbe annak érdekében, hogy a szembe ne kerülhessen víz.

Címkék:
egészség, baktérium, lencse, szem, betegségek, semmelweis, semmelweis egyetem, klinika, egészség megőrzése, fertőző betegségek,