Rengeteg magyar bukhatja napokon belül a TB-t: ennyit kell fizetniük mostantól, ha orvosi ellátást akarnak

Csepely-Sulyok Georgina2024. július 4. 10:00

A tanév végével a frissen érettségizett diákok válaszút elé állnak. Ősszel folytatják tanulmányaikat szakképzési, felsőoktatási intézményekben vagy belépnek a munka világába és elkezdenek dolgozni. Érdemes azonban arra is figyelni a jövőtervezés közben, hogy a diákigazolvány lejártával az egykori tanulóknak a biztosítási jogviszonya is megszűnik. Aki pedig nem szeretne orvosi ellátás nélkül maradni, annak TB-t kell fizetnie. A Pénzcentrummal utánajártunk a részleteknek és a legfontosabb határidőknek.

Magyarországon az egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásainak, vagyis az orvosi ellátásoknak az igénybevételéhez egészségügyi szolgáltatási járulékot, köznyelven TB-t kell fizetni. Általános esetben ezzel a kötelezettséggel szinte nem is foglalkozunk, hiszen, ha van munkaviszonyunk vagy tanulók vagyunk, akkor a munkahelyünk, iskolánk stb. fizeti meg a járulékot utánunk. Fontos viszont, hogy ha már nincsen tanulói státuszunk és nem állunk munkaviszonyban, akkor ennek az összegnek a térítéséről nekünk kell gondoskodnunk.

Jelenleg az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2024. január 1-jétől 11300 forint, azaz 380 forint/nap, amelyet a bejelentkezés időpontjától kezdve havonta kell megfizetni.

Annak ellenére, hogy a felsőoktatásban tanulók száma az elmúlt években nőtt, sokakat érint a jogszabály, hiszen a munkanélküliek száma a 15-24 közötti korcsoportban 2024. március-május között közel 41 ezer fő a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A korcsoporthoz tartozó foglalkoztatási ráta pedig mindössze 27,3 százalék a vizsgált időszakban.

Kinek érvényes a biztosítása?

A szabályok alapján azoknak van élő biztosítása, akik:

  • bejelentetten dolgoznak valahol
  • munkanélküliek, de hivatalos álláskeresői státuszban vannak
  • egyéni vagy társas vállalkozók
  • egyházi személyek
  • mezőgazdasági őstermelők
  • kisadozók
  • hallgatói jogviszony, szociális ellátás, nyugellátás, kiskorúság stb. okból ingyenesen jogosultak egészségügyi ellátásra

Ahogy fentebb látható, bizonyos személyek járulékfizetés nélkül, ingyen kapnak egészségügyi ellátást. Ilyenek például a GYES, CSED, GYED vagy örökbefogadói díjat kapó személyek, a GYOD-ra vagy GYET-re jogosultak, a megváltozott munkaképességűek, a fogyatékossági, rokkantsági, járadékot, baleseti táppénzt kapók, a nyugdíjasok, a bentlakásos szociális intézményben élők, az utógondozásban részesülő 18-24 évesek, a felsőoktatásban, köznevelési intézményekben tanulók, a szociálisan rászorulók és a hajléktalanok, illetve természetesen a kiskorú gyerekek.

Hogyan kell fizetni?

Azoknak a diákoknak, akik a 2023-2024-es tanévben fejezték be tanulmányaikat, még október 31-ig érvényes a diákigazolványuk, ezt követően 45 nap után kötelesek maguknak fizetni a járulékot, ha nem kezdenek el dolgozni vagy ismét tanulni.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségről alapvetően automatikusan tájékoztatást küld a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a jogosultság megszűnésének bejelentésétől számított 8 napon belül, majd a kötelezett adószámláján a fizetendő összeget automatikusan előírja.

Ha ez nem történik meg akkor a TB fizetéséhez be kell jelentkezni, vagyis kitölteni a 24T1011U jelű adatlapot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére.

A dokumentum bármely ügyfélszolgálaton beszerezhető, valamint letölthető a NAV honlapjáról. Erre tehát csak akkor van szükség, ha a NAV valamiért nem értesült a jogosultság megszűnéséről.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A bejelentkezéshez az alábbi dokumentumokra van szükség:

  • személyazonosításra alkalmas igazolvány
  • lakcímkártya
  • adóigazolvány
  • TAJ kárta
  • meghatalmazás, amennyiben nem az igénylő jár el az ügyben

A TB-t a NAV-nak a „NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számlájára” kell átutalni. A közlemény rovatban meg kell adni az adóazonosító számot. A járulékot bankkártyával, elektronikus bankkártyás fizetéssel vagy sárga csekken is be lehet fizetni, de a csekkes megoldást külön igényelni kell az ügyfélszolgálaton vagy online.

A 11300 forintos összeget minden hónap 12-ig kell eljuttatni a NAV számlájára. Ha nincs időben elutalva a járulék, akkor késedelmi pótlékot számolhatnak fel, amelyet szintén ki kell fizetni.

Amennyiben elfeledkezünk a befizetésről vagy egyáltalán nem teszünk eleget a kötelezettségünknek, akkor a hátralék folyamatosan növekszik. A szabály szerint, ha az így összegyűlt összeg meghaladja a TB hatszorosát, vagyis a 67800 forintot, akkor a TAJ szám érvénytelenítve lesz és nem vehető igénybe térítésmentesen egészségügyi szolgáltatás.

Mi a teendő, ha nem tudunk fizetni?

Előfordulhat, hogy nem történik meg időben a befizetés és olyan súlyos hátralék keletkezik, amit nem győz az ember fizetni. Ilyenkor lehetőség van fizetési kedvezmény kérésére a NAV-tól, amely lehet részletfizetés, fizetési halasztás vagy a járulék összegének mérséklése. Részletfizetés esetében a tartozás teljes összege több hónapon keresztül törleszthető. Ezzel szemben fizetési halasztással egyösszegben kell egy meghatározott, későbbi dátummal kifizetni a tartozást. Mérsékléssel az egész hátralék összege kisebb lesz, teljes elengedéssel pedig mentesülhet a kötelezett a törlesztés alól. Ezekre a kedvezményekre viszont csak az a jogosult, aki valamilyen oknál fogva valóban rászorul erre. Rászorulónak számít, vagyis kérvényezheti az ingyenes ellátást, aki:

  1. családban él, és a család egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az úgynevezett szociális vetítési alap összegények 120 százalékát (2024-ben ez 34200 forint) és nincs egyéb vagyonsa sem a családnak (például ingatlan, megtakarítás stb.)
  2. egyedül él, és havi jövedelme nem haladja meg a szociális vetítési alap 150 százalékát (2025-ben ez 42750 forint), és ebben az esetben sincs plusz vagyon

A felsoroltakon túl lehetőség van arra is, hogy más személy vagy szerv teljesítse a járulékfizetést, például egy jövedelemmel nem rendelkező személy, frissen végzett diák után, egy családtagja. A kötelezettnek ilyenkor az átvállalást 15 napon belül be kell jelentenie.

Címkék:
biztosítás, NAV, orvosi ellátás, egészségügy, tanév, járulék, diákigazolvány, tanulók,