Újra oltásra szólítanak rengeteg magyart: súlyos dolog derült ki a szamárköhögésről Magyarországon

Reichenberger Dániel2024. július 3. 13:03

Ismét visszatért hazánkba a szamárköhögés, mert a gyermekkori kötelező védőoltások megújítására szolgáló felnőttkorban alkalmazható vakcinákból hiány lépett fel. Cikkünkben utánajártunk a betegség lefolyásának, a tüneteknek, és elmondjuk azt is, kire kell a legjobban figyelnünk.

Egyszer már legyőzöttnek hitt, veszélyes betegség okoz súlyos aggodalmat a magyar szülők körében. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGyK) adataiból az látszik, hogy ha egyelőre nem is nagy esetszámban, de megint terjed a szamárköhögés, ami leginkább a csecsemőkre és a kisgyerekekre veszélyes.

Bár az átoltottság Magyarországon rendkívül magas, és természetesen kötelező védőoltás is van ellene, a betegség terjedése azért is okoz komoly aggodalmat, mert az ismétlő vakcina, ami megerősítené a védettséget jelenleg hiánycikknek minősül - erről szintén beszámoltunk a múlt héten. A szülőknek tehát most nagyon oda kell figyelniük a most született gyermekeikre, minden óvintézkedést meg kell tenniük, hogy ne fertőződjenek meg az újszülöttek. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy hogyan vigyázhatunk legjobban a veszélyeztetett korosztályban lévőkre, illetve magáról a betegségről is igyekeztünk a lehető legtöbbet megtudni.

Mikor gyanakodjunk szamárköhögésre?

Múlt heti cikkünkben már mi is meghatároztuk pontosan, hogy mik a szamárköhögés legfőbb tünetei. A szamárköhögés bakteriális fertőzés, többek között a Bordetella pertussis és a Bordetella parapertussis nevű baktériumok okozzák. Cseppfertőzéssel (köhögéssel, tüsszentéssel), közvetlen érintéssel, szennyezett tárgyakkal terjed. A tünetek kialakulását a légutak hámrétegének gyulladása okozza.

A betegséget okozó kórokozó kimutatása orr- és torokváladék-mintából történik. A tünetek súlyosságától függően érdemes háziorvoshoz fordulni. A legelső tünetek könnyen összetéveszthetők enyhe náthával, más felső légúti megbetegedéssel, vagy allergiával is. Azonban ha a hurut nem oldódik, és elhúzódó köhögés jelentkezik, érdemes felkeresni a háziorvost. Láz, súlyos tünetek esetén pedig mindenképpen javallott, hogy orvoshoz menjünk. Az orvos mellkasröntgent, mellkasi CT-t, vérvételt rendelhet el, ha úgy gondolja, hogy szamárköhögéssel állunk szemben.

Az NNGYK adatai szerint a fertőzés külföldről, jellemzően Szerbia felől jött be Magyarországra, de Ausztriában is regisztráltak több megbetegedést is az elmúlt hetekben. A légúti figyelőszolgálat adatai szerint június második hetében  "csak" 16, addig az előző héten már 20 megbetegedést regisztráltak. Budapesten kívül még nyolc vármegyéből érkezett bejelentés szamárköhögéses (pertussis) megbetegedésről, a betegek közül 4 csecsemő volt.

Egész Európa szenved tőle

Dr. Rósa Ágnes, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének alelnöke a Pénzcentrummal azt közölte, hogy a betegség tünetei viszonylag könnyen felismerhetők, viszont veszélyes is ez a betegség, már csak rendkívüli ragályossága okán is.

A szamárköhögés egy baktérium okozta, cseppfertőzés útján terjedő, rendkívül ragályos fertőző betegség. A kórokozó az ember orrnyálkahártyához tapad és ott szaporodik. A fertőzőképességi index 90% körüli. A tünetek 7-10 napos lappangási idő után gyakran banális légúti tünetekkel kezdődnek, melyeket erősödő, főleg éjszaka jelentkező köhögés jellemez. A második hét végére a köhögés jellege változik, egyre hosszabban tartó és erősebb izgatott, görcsös lesz és a  köhögések végén hangos, elnyújtott, sivító belégzési „húzás” hallatszik, majd a roham ismétlődhet. Ez a szakasz 2-3 hétig is eltarthat, majd fokozatosan csökken a rohamok száma

- tárta fel a betegség jellemző tüneteit a szakember. Azt is hozzátette, hogy a járvány a jelenlegi ismeretek szerint délről is érkezhetett, de az egész kontinensen egyre több a szamárköhögéssel regisztrált beteg.

Egész Európában növekszik a betegek száma,az NNGYK a környező országokban - Szerbia, Horvátország - előforduló járványra is felhívta a figyelmünket. Magyarországon korábban rendkívül ritka volt a betegség, de az utóbbi hónapokban emelkedett az esetszám nálunk is. A kórokozó az emberi orrnyálkahártyában él és szaporodik, folyamatosan velünk él, így rendszeresen találkoztunk a kórokozóval, ami a Nemzeti Védőoltási Program eredményeként megszerzett védettségünket időnként megerősítette. A COVID járvány időszakában viszont a megtett járványügyi óvintézkedések hatására - sok más betegséghez hasonlóan - ezzel a kórokozóval sem találkoztunk, így a megerősítés elmaradt

- mondta el Rósa Ágnes.

Bele is halhat, aki még nem kapott oltást

A HGYE alelnöke arra is kitért, hogy nem csak a csecsemők és a kisgyermekek, de a felnőttek is elkaphatják ezt a betegséget. A veszélyt az jelenti, hogy bár sokan nem is tudják, hogy ezzel a betegséggel fertőzöttek, a közelébe kerülhetnek csecsemőknek, akik még talán az oltást se kapták meg, és ez nagyon súlyos bajt is hozhat.

Mindenképpen figyelmet igényel a betegszám növekedése és nagyobb hangsúlyt kell fektetni a veszélyeztetett korosztályok védelmére, hiszen sem a vakcinációs, sem a természetes immunitás nem életre szóló. Az oltási programokban jelenleg használatos (acelluláris) vakcinák nem akadályozzák meg az orrgaratban történő hordozást, és 3-5 évig nyújtanak védettséget. A felnőttkorú magyar lakosság mintegy 85%-a  fogékony a fertőzésre, ezért szükséges a 18 éves kor feletti korosztály 10 évenkénti, a gyermekvállalást tervezők 5 évenkénti újraoltása, valamint a várandósok oltása a harmadik trimeszterben, hogy a megszületett babákat meg tudjuk védeni életük első 6 hónapjában, amíg a védőoltások eredményeként a megfelelő immunitás ki nem alakul

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- mondta a szakértő. Kitért arra is, hogy a legnagyobb veszélyben azok a csecsemők vannak, akiknél a védettség a 2,3,4 hónapos korban beadott kötelező oltások után még nem teljes mértékben alakult ki.

A legtöbb súlyos megbetegedés egy éves kor alatt, leggyakrabban 6 hónapos kor alatt, a még oltatlan, vagy részlegesen oltott, megfelelő immunitással még nem rendelkező csecsemőknél fordul elő. Ebben az életkorban, súlyos, akár halálos lefolyással is számolni kell. Ezeket a fiatal csecsemőket szüleik, testvéreik, közeli hozzátartozóik, gondozóik fertőzhetik meg

- zárta gondolatait Rósa Ágnes.

Mindig visszatér, de magas az átoltottság

A Portfolio Checklist podcastjában Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója nyilatkozott többször is a szamárköhögésről. Mint fogalmazott: megszokott jelenség, hogy a szamárköhögés 5-6 évente visszatér, most azért találkoztunk vele régebben, mert a koronavírus-járvány elleni védekezés ezt a fertőző betegséget, annak terjedését is jelentősen visszavetette.

98 százalékos átoltottság van a betegség ellen, ez Európában és világszinten kiemelkedőnek számít. A covid alatt ráadásul teljes volt az odafigyelés ezekre a fertőzésekre, ugye ekkor is nőtt az oltottság, persze nem a szamárköhögés ellen. A vakcinák "időbeli kopása" miatt azonban most visszatért a betegség, ami a szamárköhögés esetén amúgy is elmondható, hogy 5-6 évenként szokott visszatérni

- mondta Csiki Gergely. Hozzátette, hogy kötelező protokoll felnőtteknek nincs a szamárköhögés elleni oltásra, de aki szeretné vagy szükségét érzi, az beadathatja magának.

Protokoll nincs, de ajánlás azért van a veszélyeztetettebb korosztályba tartozók részére. A szamárköhögés elleni védőoltást kötelezően csak a gyermekeknek írják elő, ám a már említett csoportba az idősek, várandós anyák is beletartoznak. Az ajánlás pedig úgy szól, hogy az időseknek érdemes felvenni ezt az oltást, vagy olyanoknak, akik csecsemőkorú gyermekkel érintkezhetnek - akár szűkebb, akár a tágabb családban, ha van 2-3 hónaposnál fiatalabb újszülött, és találkozni szeretne vele, akkor mindenképpen érdemes beadatni a szamárköhögés elleni védőoltást

- tette hozzá Csiki Gergely. Elmondta még, hogy a hiány megoldódni látszik, a gyártótól az NNGYK már azt a tájékoztatást kapta, hogy újra elérhető lesz a vakcina, mégpedig már a következő napokban.

Az NNGYK azt a tájékoztatást kapta, hogy a következő napokban nagy mennyiségben lesz majd a patikákban elérhető a szamárköhögés elleni vakcina, de addig is létezik egyébként egy helyettesítő készítmény. Ez azonban felnőtteknek szánt készítmény, tehát aki akar, az a már említett okokból - veszélyben érzi magát, vagy védeni szeretné a szűkebb vagy a tágabb családban élő csecsemőkorúakat - fel tudja venni az oltást.

- tette még hozzá a Portfolio lapigazgatója.

Címkék:
járvány, fertőzés, veszély, betegség, kor, veszélyes, tünet, betegségek, veszélyjelzés, tünetek, járványadatok, nngyk, szamárköhögés,