Mi történhetett? Emiatt kellett kórházba vinni a magyar színészlegendát

Pénzcentrum2024. május 17. 09:16

Kórházba került Jordán Tamás - írja a Blikk.

"Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok" - mondta el a lapnak Jordán Tamás.

A cikk megjegyzi, a nyolcvanegy éves színész egyébként jó egészségi állapotnak örvend, noha korábban elárulta, hogy cukorbetegségben szenved, ami miatt szúrnia kell magát. Néhány évvel ezelőtt ráadásul annyira leesett a vércukra, hogy megbotlott és elesett, aminek következtében megrepedt az arccsontja és a koponyája.

Sejteni lehetett, hogy valami történt?

Érdemes tudni, hogy Jordán, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész csaknem kivétel nélkül minden Nemzet Színésze-választáson személyesen vesz részt, éppen ezért okozott meglepetést, amikor egutóbb, május 3-án, Kulka János megválasztásánál többek között ő sem jelent meg a Nemzeti Színház épületénél. Mostanra azonba kiderült, hogy betegsége miatt maradt távol, és nem csak a beiktatástól, de A széllel szembe című, április 29-i miskolci előadói estjét is le kellett mondania.

(Címlapkép - Bruzák Noémi, MTI/MTVA)

Címkék:
egészség, kórház, színész, nemzet színésze,