Pénzcentrum • 2023. november 16. 15:45
Egy komoly szakmai vita bontakozott ki a helyben kikvert gyógyszerekről. A patikusok anyagi gondjait a kormány most áremeléssel válaszolt.
Triplájára emelkednek a patikákban kikevert gyógyszerek árai - erről egy rendelet szól, ami szerda este jelent meg a legfrisebb Magyar Közlönyben. A Pintér Sándor belügyminiszter - mint egészségügyért felelős kormánytag - által jegyzett már a mai napon, november 16-án életbe is lépett.
A napokban egy egészen komoly szakmai vita is kirobbant, miután Novák Hunor gyermekorvos arról írt, hogy az általa felírt gyógyszerek helyben történő kikevérését több patikában is megtagadták anyagi okok miatt. Ez az anyagi ok az indoklás szerint az volt, hogy nem mindenhol álltak éppen rendelkezésre a szükséges összetevők, beszerzésük költséges, és sokszor rajtuk is marad, mert csak nagy tételben lehet hozzájuk férni.
Ha a logisztikai problémákra és a szakmai vitára nem is, az árakra most reagált a kormány az áremeléssel: mint a rendeletből kiderül, az úgynevezett "A magisztrális gyógyszerek közfinanszírozás alapjául elfogadott ára részeként figyelembe vehető készítési díjak" táblázatában minden díjat pontosan a háromszorosára emelt.