G7 • 2023. szeptember 6. 08:40
Visszaesett a halálozások száma idén ősszel, évtizedes rekordok dőltek meg - írja a G7. Az elmúlt ötven év legalacsonyabb halálozását hozta az idei 31. hét, július 31 és augusztus 6 között 1840-en veszítették életüket Magyarországon. Ennél kevesebb haláleset utoljára 1971 kora őszén volt. Ráadásul a közelmúltban három olyan is akadt, amely bekerült az előző fél évszázad 20 legkevesebb halálesetét hozó hetei közé.
A koronavírus-járvány miatti megugrást követően lehetett számítani egy komolyabb visszaesésre a halálozási adatokban, inkább az furcsa, hogy erre csak most kerül sor. Bár tavaly már szinte egyáltalán nem volt téma, de még mindig a harmadik leggyakoribb halálok volt a covid, és a koronavírus nagyban hozzájárult, hogy a halálozás 2022-ben is látványosan meghaladja a pandémia előtti években megszokott szintet - írja a lap.
Tavaly 136 400-an haltak meg Magyarországon, mely bő hétezerrel haladja meg a pandémia előtti tíz év (2010-2019) átlagát, és a két járványév kivételével a legtöbb az ezredforduló óta. A kifejezetten magas halálozás pontos okait azonban eddig nem lehetett tudni, a KSH múlt héten közzétett adatai alapján a haláloki statisztikák azt mutatják, hogy 2022-ben – akárcsak az előző két évben – a covid okozta az átlagosnál magasabb halálozást. A statisztikai hivatal szerint a koronavírus tavaly 7685 áldozatot követelt, lényegében pont annyit, amennyivel az elhunytak száma meghaladta a sokéves átlagot.
2022-ben az oltások elérhetővé válásával és a nagy járványhullámokon túljutva már kevésbé volt téma a covid, és a vírus okozta halálesetekről is sokkal kevesebbet tudtunk. Valószínűleg többen gondolták azt, hogy a tartósan magas halálozást egyéb olyan betegségek magyarázhatják, amelyek szűrését, vagy kezelését a járvány alatt az egészségügy leterheltsége miatt elhanyagolták. A számok nem ezt igazolták. A keringési rendszer betegségei és a rákos megbetegedések után 2022-ben is a covid lett a harmadik leggyakoribb halálok Magyarországon.
2023-ban változott a helyzet a többlethalálozást tekintve. Az év eddigi szakaszában nem csak az elmúlt három esztendőhöz képest, hanem a sokéves átlaghoz viszonyítva is alacsony maradt a halálozás. A visszaesés nem meglepő, a járvány miatt számítani lehetett rá. Bár a pandémia lényegében minden korosztályban szignifikánsan növelte a halálozást, az idősebbeket sokkal súlyosabban érintette. Ebben a korosztályban egész biztosan rengeteg olyan ember meghalt, akik, ha rossz egészségügyi állapotban is voltak, amennyiben nem kapják el a betegséget, néhány évet még élhettek volna. Mivel ők korábban veszítették életüket, mint ahogy járvány nélkül tették volna, így a pandémia levonulásával a halálozás visszaesése törvényszerű volt.