Nárcisztikus személyiségzavar: hogyan kezeljük a nárcisztikus embert?

Cikkünkben minden fontos információt elárulunk a nárcisztikus személyiségzavar kapcsán: mi a nárcisztikus jelentése, honnan ered a nárcisztikus személyiség elnevezése? Ki volt Narcisszusz és mi történt vele? Milyen a nárcisztikus ember és hogyan kezeljük a nárcisztikus embert – hogyan viselkedjünk nárcisztikus emberrel szemben, nehogy rosszul jöjjünk ki egy adott helyzetből? Miért hiányzik a nárcisztikus ember a párjának? Lehetséges, hogy a nárcisztikus személyiségzavar elmúlik? Ha nem, a tünetek szünetelése után mikor tér vissza a nárcisztikus zavar?

Mi a nárcisztikus jelentése?

A „nárcisztikus személyiségzavar” egy pszichológiai fogalom: megkülönböztetjük az egészséges nárcizmust és a patologikus személyiségzavart, ugyanis, míg az előbbi eset a normális önmagunk iránt érdeklődést jelenti (összefüggéseket keresünk, célokat és jellemvonásokat határozunk meg stb.), addig a személyiségzavarban szenvedő ember már mások kárára gyakorolja mindezt. Míg az egészséges ember önmaga iránti szeretete természetes védelmet nyújt a környezeti behatásokkal szemben, addig a nárcisztikus személyiségzavar esetében mind a beteg lelkivilágára, mind az emberi kapcsolataira mérgező hatással van.

A nárcisztikus személyiség alapvonásai a beteges önhittség és a beképzeltség, ami gyakran párosul hiúsággal, egoizmussal és túlzott önbizalommal – azonban mindez csak a látszat! A nárcisztikus személyiség valójában éppen az önmaga iránt érzett elégedetlenséget próbálja enyhíteni, a belső űrt szeretné kitölteni azzal, ha környezetétől megkapja a vágyott figyelmet, az elismerést, sokszor a tiszteletet. A nárcisztikus személyiségzavar kialakulása a legtöbb esetben valamilyen fiatalkori, sőt, gyermekkori traumára vezethető vissza, például mérgező, traumatikus szülő-gyermek kapcsolatra (örökösen elégedetlen, lenéző szülő, aki próbálja elhitetni gyermekével, hogy buta és mihaszna).

A nárcisztikus személyiség a gyermekkori traumája okán folyamatosan monitorozza az őt körülvevő társadalmat: úgy érzi, ő hátrányos helyzetből indult, míg mások érdemtelenül és indokolatlanul élvezhettek elsőbbséget. Állandóan összehasonlítja magát másokkal, mindenhol ő akar lenni a legjobb, legtehetségesebb, vagy a legszebb, hogy kompenzálja az egészséges önbecsülése hiányát. A nárcisztikus vonások gyakran párosulnak túlzott exhibicionizmussal és empátiahiánnyal (nem ritka a nárcisztikus szociopata személyiség sem).

Honnan ered a nárcisztikus személyiség elnevezése?

A nárcisztikus személyiségzavar elnevezése Sigmund Freud nevéhez köthető, aki ezzel az ókori görög mitológiából ismeretes Narcisszuszra utal. Narcisszusz a mondák szerint egy délceg ifjú volt, aki korábban még sosem látta a tükörképét. Echot, a fecsegő nimfát Héra istennő megátkozta, hogy mindig övé legyen az utolsó szó, vagyis, hogy senkihez se szólhasson hozzá elsőként – így Narcisszuszhoz sem tudott szólni. Mikor Narcisszusz egyszer megszomjazott és megállt, hogy igyon egy tóból, meglátta a tükörképét, amit olyan szépnek talált, hogy menten beleszeretett és beszélni kezdett hozzá.

Echo követte Narcisszuszt és mindig megismételte a szavait – ettől Narcisszusz azt hitte, a tükörképe válaszolgat neki, így önmaga iránti szerelme csak meg inkább elmélyült, azonban mivel önmaga iránti szerelme nem teljesülhetett be, elrepesztette őt a sóvárgás és virággá – egész pontosan nárcisszá – változott. Freud szerint mindannyian születésünktől kezdve rendelkezünk nárcisztikus személyiségvonásokkal, ez kismértékben teljesen normális, azonban a túlzott nárcizmus felnőtt korban már javában a személyiségzavarok (mint például a borderline személyiségzavar, vagy a bipoláris személyiségzavar) közé sorolható.

Milyen a nárcisztikus ember, honnan ismerhető fel?

A nárcisztikus személy életében az olyan természetes emberi alaptulajdonság, mint a mások tiszteletére való vágyakozás, vagy például az önzőség, rendellenes mértékben mutatkoznak. Nézzük, mik a nárcisztikus jegyek általánosságban, mire figyeljünk oda egy ilyen embernél!

• Tiszteletéhség: a nárcisztikus személyiségzavar egyik alapvető vonása, hogy a nárcisztikus ember folyamatosan elvárja környezetétől a figyelmet és a tiszteletet – sokszor szélsőséges, istenítő formában. A tiszteletlenség vagy a lenézés bármilyen apró jelére felszakadhatnak régi sebei és dühbe gurulhat.
• Hiúság: a nárcizmus gyakran párosul irreális mértékű hiúsággal, a torz személyiség páratlan szépségű, vagy sármos embernek tarthatja magát – és természetesen a környezetétől is elvárja a pozitív megerősítést.
• Mágikus gondolkodás: a nárcisztikus személy úgy érzi, rendeltetése van, eredendően „több”, tökéletesebb, rendkívülibb ember másoknál. Önmaga hibáit másokra vetíti ki, az önkritika ellentétjeként.
• Önzőség: a narcisztikus személyiség csak és kizárólag olyan dolgok iránt mutat őszinte érdeklődést, amihez neki is köze van, róla szól. Mivel saját igényei kielégületlenek, folyamatosan az érzelmi űr kitöltésével foglalkozik, ettől már nincs energiája mások igényeire figyelni, mások lelkivilágával törődni.
• Dominanciavágy: gátlástalanul dominálja környezetét (tipikusan egy munkahelyen, vagy a szűk családi körben), lelkifurdalás nélkül tapos át más embereken, minden célt megragad, hogy erőre, vagyonra, csodálatra tegyen szert.
• Arrogancia: a nárcisztikus ember beképzelt, szörnyen önzően és önelégülten tud viselkedni másokkal szemben, mindez látszatmagabiztossággal párosul. A környezetében élő embereket lenézi, túl butának tartja őket ahhoz, hogy elismerjék érdemeit.
• Örök áldozat: nem képes megérteni, ha saját hibája okán történik vele valami rossz, mindig külső okokat keres. Gyakran ő maga is elhiszi, hogy minden ilyen szituációban ő az áldozat, holott – például mások ellenszenvét – csak magának köszönhette.
• Irigység: a nárcisztikus ember úgy gondolja, mások többet kaptak az élettől, holott ő azt sokkal jobban megérdemelte volna. Folyamatosan elégedetlen önmagával, emiatt gyakran fantáziál hírnévről, gazdagságról.
• Haszonlesőség: csak olyan emberekkel törődik, aki hasznot hajt számára – például jobb munkahelyi pozícióhoz, iskolai jegyekhez segíti, vagy simán csak csodálja őt – ők jelentenek könnyű példát, hogy kizsákmányolhassa őket.
• Szégyentelenség: a nárcisztikus személyiségzavar miatt a beteg képtelent a szégyent egészségesen megélni és feldolgozni. Gyakran előfordul a „nárcisztikus szégyen” kifejezés is, ami szintén önértékelési problémákra vezethető vissza, minden ilyen esetre dühvel reagál; a szégyent sokszor másokra vetíti ki.
• Csapongás: könnyen megunja a dolgokat (sőt, az embereket is) és vált irányt, mert nincsenek olyan meghatározott elvei, melyekhez minden áron ragaszkodik.

Fontos kiemelnünk azt is, hogy minden emberre más mértékben jellemző a nárcisztikus személyiségzavar: egyeseknél csak alkalmanként jelentkeznek a nárcisztikus személyiség tulajdonságai, míg másoknál állandósult, nyomasztó légkör formájában ül meg a probléma. Minél inkább jellemzőek valakire a felsorolt nárcisztikus tulajdonságok, annál nagyobb szüksége van mind a betegnek, mind a tőle szenvedő hozzátartozóinak a segítségre!

Nárcisztikus szociopata emberek: kell félnünk tőlük?

A szociopatákról azt kell tudnunk, hogy - valószínűsíthetően szintén gyermekkori traumák következményeképpen nem éreznek empátiát – a környezetükben élő embereket (ismerősök, kollégák, családtagok) mindössze eszköznek tartják, velük gyakran ellenségesek, agresszívak, tetteik miatt sem szégyent, sem megbánást nem éreznek. Egy nárcisztikus szociopata ember gyakran érezheti azt, hogy nincsenek határok (akár törvényi, akár etikai szempontból), mindenhez joga van, amit meg szeretne tenni.

Egy szociopata esetében az empátia hiánya érzelmi alulfejlettséggel jár: egy nárcisztikus szociopata – habár tettetheti -, képtelen magát mások helyébe képzelni, nem tudja megélni a különféle érzelmi helyzeteket ugyanúgy, ahogy más, „normális” emberek. Mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy szociopata nem társas ember, ők gyakran igen kellemes modorú, vonzó, spontán személyek, azonban csak a közvetlen környezetük tudja megmondani róluk, hogy valami nem stimmel velük.

A szociopaták – nem összekeverendő a szándékosan gonosz és veszélyes pszichopatával - ellenállnak azoknak az érzelmi befolyásoló tényezőknek, amelyek másokat mozgatnak napi működésük során, így nem okoz bennük idegességet, szorongást, amikor más emberekkel elbánnak. Számos kutató hasonlítja őket a gyerekekhez: a szociopata olyan felnőtt, aki, habár a társadalom teljes értékű tagja, érzelmi intelligenciája megragadt egy kisgyerek szintjén – ám ezt nagyon gyakran jól titkolják, érzelmeket színlelnek, hogy elaltassák másokban a gyanakvást.

Nárcisztikus emberek a párkapcsolatokban

Ahogy írtuk, a nárcisztikus személyiség elvárja környezetétől a figyelmet és a tiszteletet – ez pedig leginkább a közvetlen hozzátartozóira, a párjára és a családjára igaz, mert bennük keresi a folyamatos megerősítést, amivel önbecsülést akar szerezni. A nárcisztikus személyiség kapcsolatai nagyon gyakran mérgező klímában zajlanak: a torzult személyiség kihasználja, sokszor megalázza hozzátartozóit, míg azok el nem hiszik, hogy tudatlanok és hogy érdemtelenek mindenre, amit kaptak az életben.

Egy nárcisztikus emberrel egy családban élni nagyon nehéz, hiszen a nárcisztikus személyiségzavar okozta problémáknak ők a legnagyobb elszenvedői. A nárcisztikus szülő különösen kegyetlenül bánhat házastársával és gyermekeivel, hiszen saját gyermekkori traumáit vetíti le jelenlegi kapcsolatára, ugyanazt a traumát adja át (akár lelki, vagy fizikai terror formájában is), ami őt magát ilyenné tette. Mivel minden embernél más mértékben jönnek ki a nárcisztikus személyiségzavar tünetei, ez a párkapcsolatoknál sem egyforma: vannak olyan nárcisztikus személyiségek, akik csak a folyamatos elégedetlenségüket, vagy tiszteletigényüket fejezik ki, míg mások elmennek a tényleges, traumatizáló szokásokig, vagy a bántalmazásig.

Miért hiányzik a nárcisztikus ember minden rossz tulajdonsága ellenére a párjának? Mert a narcisztikus személyiség saját önbecsülés-problémái kivetítésével valószínűsíthetően a párja, gyerekei, akár a szülei érzelmi világát is károsíthatja. Ha valaki évekig, akár évtizedekig azt hallgatja, hogy mindenben rossz, szüksége lehet az őt mérgező nárcisztikus emberre, aki hamisan, de mégis terelgeti az útját, dominál felette.

Elmúlhat a nárcisztikus személyiségzavar?

A nárcisztikus személyiségzavar kezelhető probléma, azonban erre csak akkor van lehetőség, ha megfelelő családi/baráti légkör, vagy pszichoterápia útján sikerül olyan biztonságos teret biztosítani a nárcisztikus személyiség számára, hogy megnyílhasson, sőt, hogy ő maga feltárhassa betegsége eredetét. A kezelés során kiderülhet, milyen gyerekkori traumák okozták a személyisége eltorzulását, mitől olyan alacsony az önbecsülése, miért utálja magát.

A nárcisztikus betegek emberi kapcsolatai felszínesek: nem tudnak olyan mély érzelmi kötődést kialakítani, mint amilyenre szükségük lenne, mert minden energiájukat saját magukra szánják. Mindemellett az jelenti a kezelések szempontjából is a problémát, hogy – nem csak nekik, hanem bárkinek – nagyon nehéz valakinek felismernie azt, hogy lelki világa torz, rendellenes. A gyógyulás ennek tekintetében is csak a legelhivatottabbak számára lehetséges.

A terápiák, amennyiben a nárcisztikus személy hozzáállása megfelelő, gyakran pozitív kimenetelűek, ám ugyanilyen gyakori a kezelések félrecsúszásának az esetei is, például, ha valamilyen életesemény újra felidézi a nárcisztikus beteg traumáit. A beteg ilyenkor gyakran kilép a terápiából és visszatérnek régi, mélyen berögzült nárcisztikus vonásai – ebben az esetben sokszor jobb döntés menekülni a közeléből, mint kitartani mellette és áldozatként kezelni (hiszen pont erre vágyik).

Hogyan kezeljük a nárcisztikus embert?

Gyakori kérdés, hogy hogyan viselkedjünk nárcisztikus emberrel, mégis mit tegyünk, vagy mit mondjunk neki? A nárcisztikus személyiségzavar megértéséhez azt kell a középpontba helyeznünk, hogy a nárcisztikus viselkedés gyökere nem a túlzott önbizalom és az egoizmus, hanem éppen annak az ellenkezője, az alacsony önbecsülés és az önmegvetés. Az önzés, az arrogancia és az irigység mind védekező mechanizmusok, amelyeket megérthetünk és rájuk világíthatunk – akár egy terápia során -, azonban sokáig tart, míg a nárcisztikus személyiségzavar elszenvedője felismeri a problémáit, elemzi a traumáit és a változás útjára lép.

Azt tanácsoljuk, ha egy nárcisztikus személyiség közvetlen hozzátartozója, barátja vagyunk, próbáljuk meg őt magát burkoltan rávezetni a probléma forrására, hogy ő maga értelmezhesse, miért hibás a társadalomhoz való hozzáállása. Javasoljuk a terápiát, kérjünk segítséget akár közösen, de ne áldozzunk fel mindenünket azért, hogy a nárcisztikus párunk, családtagunk, vagy barátunk jobban érezze magát múltbéli sérelmei miatt!