Súlyos dolog derült ki a verőcei hajótragédiáról: ez mindent megváltoztathat

Pénzcentrum/MTI2024. május 21. 08:58

A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött - mondta a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Tóth Mihály a szombat éjjel a Duna verőcei szakaszánál történt, két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédiával kapcsolatban kiemelte: mivel a hobbihajóknál nem kötelező a menetrögzítő rendszer és általában nem is használják, a szakértőknek valószínűleg a kishajó roncsaiból kell következtetniük arra, miként manőverezett, milyen sebességgel haladt a vízi jármű.

A hajó típusából és annak - mintegy 190 lóerősnek tűnő - motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes, és a roncsok is azt mutatják, hogy "nagy sebességgel ütközött neki valaminek" - vélekedett a Mahosz szóvivője. Arra a kérdésre, hogy mennyire gyakoriak a hajóbalesetek a Duna magyarországi szakaszán, a szóvivő azt mondta, ritkák, hiszen a szabályok betartásával azokat ki lehet védeni.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a hobbihajók növekvő számával nő a balesetek bekövetkezésének kockázata, és több azoknak a száma is, akik a hajózási szabályokat nem tartják be maradéktalanul vagy nem jártasak például az éjszakai közlekedésben. Szerinte az a tény, hogy a szállodahajó az előírt útvonalán haladt végig, arra enged következtetni, hogy annak kapitánya nem észlelte a balesetet. A rendőrség korábbi közlése szerint segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát. A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódik a kutatás.

(Címlapké - Lakatos Péter, MTI/MTVA)

Címkék:
biztosítás, baleset, tragédia, hajóbaleset,