10-ből 8 magyar lecserélte korábbi szolgáltatóját már az idén: mégis, mit tudhatnak?

Pénzcentrum2024. április 8. 18:03

A lakásbiztosítási kampányban új szerződést kötő lakóingatlan-tulajdonosok és -bérlők döntő többsége, 84 százaléka másik biztosítóhoz ment át - közölte saját adatai alapján az egyik hazai biztosításközvetítő portál. A cég adatai szerint az átlagdíj a kampány hónapjában 34 600 forint volt. A lakásoknál az országos átlagdíj 21 ezer, a családi házak esetében pedig 42 ezer forint volt. Márciusban a lakásbiztosítások iránti érdeklődés jelentősen nőtt, átlagosan 8-12-szeres volt az érdeklődés, de voltak olyan napok, amikor ötvenszeres is.

Kedden befejeződött az első lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében a lakásbiztosítási évfordulóján kívül is, új szerződést köthettek a lakóingatlan-tulajdonosok és -bérlők. A kampányban sokan léptek és az adott lakóingatlan értékének jobban megfelelő biztosítást kötöttek. Ez fontos célja volt a kampánynak: a 100 billió forintnál nagyobb értéket képviselő teljes lakóingatlan-állomány egy részénél a szükségesnél jóval alacsonyabb összegre szóltak a korábban kötött biztosítások

84 százalék váltott

A portálnál a kampány során új lakásbiztosítást kötő ügyfelek 84 százaléka másik biztosítót választott. „Ennek több oka lehet. Például az alacsonyabb díj, a kedvezőbb díj/érték-arány. Utóbbi azt jelenti, hogy nagyságrendileg ugyanazért a díjért az eddiginél több szolgáltatást nyújt az adott biztosító. Szerződésszámban 17-szeres volt a növekedés a cégnél márciusban februárhoz képest. Szintén a kampány népszerűségét jelzi, hogy átlagban naponta nyolcszor-tízszer több lakásbiztosítást kötöttek, mint tavaly ugyanazokon a napokon, de volt olyan nap, amikor ötvenszeres volt a bővülés” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

A márciusban megkötött lakásbiztosítások átlagdíja 34 600 forint volt, szemben a jegybank hivatalos, múlt év utolsó negyedévére vonatkozó 56 ezer forinttal. Besnyő Márton elmondta azt is, hogy a cég adatai szerint jelentős eltérések vannak a lakások és a családi házak díjai között, előbbieknél az egy négyzetméterre vetített átlagdíj a kampányban 381 forintot, utóbbiaknál 268 forintot tett ki. A lakásoknál az országos átlagdíj 21 ezer, a családi házak esetében pedig 42 ezer forint volt.

A portál adataiból kiderül az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank feltételrendszerének megfelelő, úgynevezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások is népszerűbbek lettek. Az idei kampányban megkötött lakásbiztosítások 32 százalékát adják ezek a konstrukciók, míg egy évvel korábban mindössze 19 százalékos volt a részesedésük.

Toplistások

A cég adatai szerint Budapesten belül a legtöbb lakásra a XIV., XIII., és XI. kerületben kötöttek lakásbiztosítást, családi házak esetében a toplistára a XVII., XVIII., XVI. kerület került fel, míg a lakásoknál a XIII., XIV., és XI. kerület teljesített a legjobban.

A városok esetében a Pest vármegyében élők vitték a prímet, a Dunakeszin, Szigetszentmiklóson, Vácon és Dunaharasztiban lévő ingatlanokra kötötték a legtöbb lakásbiztosítást a kampányban. A vármegyeszékhelyek közül Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Székesfehérvár emelkedett ki a mezőnyből. Lakosságarányosan a Balaton déli partján fekvő Zamárdi lett az “országos bajnok”.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 173 855 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 141 413 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a K&H Banknál 6,64% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a MagNet Banknál 6,75%, a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál pedig 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A legtöbb szerződést a KÖBE, a Groupama, a Genertel, és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést a portfolión belül részarányban pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali, és a K&H érte el.

Besnyő Márton szerint a kampány fókuszba helyezte a lakásbiztosításokat és számos régi, a lakóingatlan értékétől elmaradó összegre fedezettel rendelkező szerződést “frissítettek” a tulajdonosok, azaz egyre többen kezdtek a lakásbiztosításukkal is foglalkozni. Az alapbiztosítások mellé sokan kötöttek különböző kiegészítő szolgáltatásokat. Ezek közül a legnépszerűbbek az ablak- és tetőbeázásra, törésre, elfolyt víz költségének megtérítésére, duguláselhárításra és a besurranó tolvajok okozta károkra szólnak.

Te mit gondolsz a személyi kölcsönről? Mondd el véleményed!

A kutatás a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán működő the CoRe lab-bel együttműködve készül, az eredményeiről a Pénzcentrumon megjelenő cikkekben folyamatosan beszámolunk majd. A kérdőív anonim és önkéntes, a válaszokat 2024. március 29. és április 14. között várjuk.

Köszönjük, hogy válaszaiddal segíted a kutatásunkat!

Címkék:
biztosítás, lakásbiztosítás, lakás, ingatlan, biztosító, szerződés, ház, kampány, lakóingatlan, alulbiztosítottság, biztosításközvetítő,