Rengetegen bukják el holnaptól a TB-t

Pénzcentrum2016. december 15. 14:01

A mai napon lejár a türelmi határidő: azok a tanulók, akiknek idén lejárt a diákigazolványa és nem tanulnak tovább, de elhelyezkedni sem tudtak még, a holnapi naptól kötelesek maguknak fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, vagyis a köznyelv szerint a TB-t. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.


Az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetése mindenkinek köztelező. Ez persze általában nem okoz gondot azoknak, akik iskolába járnak, vagy már dolgoznak. De idén nyáron is sok diák fejezte be a tanulmányait, akiknek pedig még nem sikerült elhelyezkednie a holnapi naptól magának kell fizetnie az egészségügyi járulékot:

havonta 7 050 forintot.

Ráadásul az érintett fiatalok nem is lehetnek kevesen, ugyanis a KSH friss adatai szerint a 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,6 százalékkal 12,6 százaléka csökkent, de a munkanélküliek ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki.

Hogyan kell fizetni?

A frissen végzett diákoknak, akik még nem kezdtek el dolgozni, a mai napon lejár az október 31-től (a diákigazolvány lejártától) számított 45 napos türelmi határidejük, vagyis holnaptól, azaz december 16-től kötelesek fizetni. Arra pedig, hogy jelentkezzenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

még 15 napjuk van.

A bejelentéséhez szükséges adatlap (16T1011) letölthető az adóhatóság honlapjáról, vagy beszerezhető a NAV ügyfélszolgálatain. Ezt postán, személyesen, vagy elektronikus úton Ügyfélkapun keresztül tudjuk eljutatni a NAV-hoz. Akinek pedig van a NAV-tól kért PIN-kódja, az telefonon is bejelentkezhet az adóhatóságnál. A befizetés banki átutalással és csekken is teljesíthető minden hónap 12-ig.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A nyomtatványon kívül az alábbiakra van szükség a bejelentkezéshez:

  • személyazonosításra alkalmas igazolvány
  • lakcímkártya
  • adóigazolvány
  • TAJ kártya
  • meghatalmazás, ha nem az igénylő jár el az ügyben.

Nincs kivétel?

Fizetési mentességet kérhetnek az alacsony jövedelemmel rendelkezők, az erre való rászorultságot pedig a járási hivatal állapítja meg az egy főre jutó havi jövedelem alapján. Ha a családban élőknél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 120 százalékát, vagyis 34 200 forintot, az egyedül élőknél pedig 150 százalékát, vagyis 42 750 forintot, akkor mentesülhetünk a fizetési kötelezettség alól.

De lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett - hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával - más személy vagy szervezet fizesse meg.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154851722558762

Címkék:
biztosítás, karrier, NAV, fizetés, tb, diák, lejár, adóigazolvány,