Pénzcentrum • 2010. augusztus 12. 10:32
Minden eddiginél egyszerűbben elérhető az Union Biztosító és a T-Mobile közös fejlesztése.
Az utasbiztosítás kiemelt fontosságára figyelmeztető kampányok ellenére a magyar utazók alig több mint harmada köt utasbiztosítást külföldi útja előtt. Ennek oka nem kizárólag a spórolás: sokaknak eszébe sem jut, hogy biztosítást kössenek, mások az utánajárásra szánják rá nehezen magukat. Ezért az Union Biztosító és a Magyar Telekom erre a problémára keresett és talált megoldást. A hazai piacon több szempontból újdonságnak számító sms utasbiztosítás minden eddiginél egyszerűbben, jelentős biztosítási tartalommal, kedvező díj mellett akár külföldről, a határ átlépését követő két órán belül is megköthető.
A T-Mobile hálózatán elérhető új fejlesztés célja, hogy egy könnyen elérhető megoldással újszerű alternatívát állítson az eddig elérhető utasbiztosítások mellé. Emellett lehetőséget teremt arra, hogy az utolsó utáni pillanatban is igénybe vehető legyen a nyugodt utazás zálogát jelentő biztosítási védelem egy külföldi út idejére.
Maják Viktor
"A T-Mobile előfizetői számára bevezetett, sms-ben igénylehető utasbiztosításunk túlmutat még a személyes kontaktust nem igénylő, gyors internetes utasbiztosítási szolgáltatásokon is, mivel a mobiletelefon-készüléken kívül semmilyen más eszközt nem igényel - ad áttekintést Maják Viktor, az Union kommunikációs igazgatója. - Az innovatív megoldás akár az utazás előtt, akár a határ átlépését követően igénybe vehető. A díjfizetés biztonságos, külön utánajárást pedig nem igényel, mivel a biztosítás díja automatikusan az előfizető számláján jelenik meg."
Egyszerű, átlátható folyamat
A biztosításkötés sms-es formája természetesen a lehető legegyszerűbb ügyintézést követeli meg. Ennek megfelelően az utasnak csupán négy adatot kell sms-üzenetben elküldenie: név, születési év, illetve utazás kezdete és vége. Miután a megerősítő sms-t jóváhagyta, a szolgáltató megküldi neki a megkötött biztosítás kötvényszámát és a baj esetén hívható asszisztencia segélyhívó számát. Ezt az üzenetet célszerű az utazás végéig megőrizni a készülékben, hogy baj esetén könnyen juthassunk segítséghez.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az egyszerű ügyintézést segíti az is, hogy az Union sms utasbiztosítása a Föld valamennyi országára érvényes, így az Európán kívüli utazások esetén sem kell pótdíjat fizetni.
Mások is egyszerűen bevonhatók
A szolgáltatás további fontos előnye, hogy a telefon használója jelentős kedvezménnyel köthet családi biztosítást is adott díj mellett, a gyermekek számától függetlenül. Ebben az esetben az adatszolgáltatásban csupán annyi a különbség, hogy valamennyi családtag születési évét meg kell adni. A más telefontársaságok előfizetői számára jó hír, hogy elegendő, ha a társaságban egy T-Mobile előfizető található, aki bármely vele azonos időben és úti céllal utazó személy számára is köthet egyéni biztosítást.