Pénzcentrum • 2010. március 30. 08:47
A válság a baleset-biztosítási piacot is visszavetette: tavaly csökkent a szerződések száma és az ebből származó díjbevétel is. Ennek oka az is, hogy az ügyfelek általában valamely egyéb biztosítás kiegészítő módozataként kötnek baleset-biztosítást, holott az önálló biztosítással akár jobban is járhatnának - írja a Népszabadság.
A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adatai szerint a 2008-as zsugorodást követően tavaly tovább csökkent a biztosítók által kezelt szerződések száma, illetve az ebből származó díjbevétel.
Javulásra aligha lehet számítani, hiszen a gazdasági krízis miatt szinte mindenki igyekszik csökkenteni kiadásait, akár a mellőzhetőnek gondolt biztosításaik felmondásával is.
Baleset-biztosítással a leggyakrabban kiegészítő biztosításként találkozhatunk: a legismertebbek talán az utasbiztosítások, amikor az utazás idejére egy csomagban kötünk baleset-, egészség-, poggyász- és útlemondásbiztosítást, emellett azonban gyakoriak az élet- és lakásbiztosítás, sőt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy a casco mellé kötött baleset-biztosítások is.
Nem árt azzal is tisztában lenni, hogy a például kgfb-hez, cascóhoz vagy a lakásbiztosításhoz kapcsolódó baleset-biztosítások általában alacsony összeget térítenek, és többnyire csak halál vagy súlyos rokkantság esetén fizetnek, illetve legfeljebb kisebb összegű műtétek finanszírozását biztosítják.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az utasbiztosítás jellemzően a külföldön bekövetkező balesetek során nyújt segítséget, ám ritkán nyújt fedezetet például egy elhúzódó kórházi kezelés költségeire, a megváltozott egészségi helyzettel felmerülő pluszköltségek térítésére. Ezentúl a napra lebontott díja is jóval magasabb, mint egy baleset-biztosításnak.
Az önálló baleset-biztosítások általában rugalmasabbak: speciális kockázatokat fednek le a baleseti halál esetén túl, így például égés, csonttörés, kórházi ápolás, műtét, közlekedési baleset esetén. Ezeken túl fedezhetik például a biztosított kórházi ápolása alatt kieső jövedelmet, a műtéti térítés összege az ügyfél igénye szerint tetszőlegesen felhasználható, így például speciális terápiára, gyógykezelésre is.