MTI • 2025. január 1. 12:01
A hazai cégek február óta igényelhetnek járművenként 2,8-4 millió forint támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek. A közlekedés zöldítését ösztönző program március végéig áll nyitva a gazdasági társaságok előtt - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A minisztérium közleményében felidézte, hogy 2024-ben mintegy 4600 vállalkozás igényelt összesen közel 21 milliárd forintot 5400 gépkocsi megvásárlásához. A részvételi feltételek október végi könnyítése mindhárom mutatóban másfélszeresnél nagyobb növekedést hozott. A legnépszerűbb járműkategória a kérelmek több mint háromnegyedét lefedő személyautóké.
A márkák különversenyét a szilveszterig tartó etapban toronymagasan nyerte a BYD több mint 1300 darabos mennyiséggel. A második helyezett Tesla több mint 800, a harmadik Volvo több mint 400 igénylésig jutott a múlt évben. Kétszáz feletti darabszámot ért el még a Hyundai, a Cenntro, a Volkswagen és a Nissan. Hozzájuk elsőként a Dacia csatlakozhat majd 2025-ben.
A BYD a típusoknál is sokáig az élen állt az ATTO 3 jóvoltából, amíg decemberben be nem érte, és elsőként ötszáz egységig jutva meg nem előzte a Tesla Model Y. Utóbbi előnye azóta tovább nőtt, a kínai gyártó legnépszerűbb termékéből még néhánynak el kell kelnie a félezres mérföldkőig. A kétszázasok közé ebben az összevetésben még a Volvo EX30, a BYD Seal, a Tesla Model 3, a BYD Dolphin és a Cenntro Logistar 100 fért be. Az élmezőnyt itt a Hyundai Kona követi a legszorosabban.
A minisztérium kitért arra, hogy a tisztán elektromos autók jelentős légszennyezés és zajterhelés nélkül használhatók, üzemeltetésük és karbantartásuk is olcsóbb. A kormány két programban mintegy 60 milliárd forinttal támogatja az elektromobilitás terjedését. A másik kiírás a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását, az országos lefedettséghez közelítést segíti, kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá téve a zöldautózást.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kizárólag elektromos hajtású gépkocsikból már több mint 68 ezret állítottak forgalomba Magyarországon. A leginkább környezetkímélő flotta 2020 eleje óta a kilencszeresére nőtt hazánkban. A lendületes gyarapodás is hozzájárult ahhoz, hogy a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból a korábbi folyamatos emelkedés után 2023-ban 7 százalékos csökkenésbe fordult. Az Energiaügyi Minisztérium várakozásai szerint a tisztán elektromos járművekből akár már jövőre 120 ezer futhat a magyar utakon - összegezte Facebook-bejegyzésében az EM.