Pénzcentrum • 2024. október 2. 16:01
Annak ellenére, hogy a közelmúltban a közutakon több szigorítás is történt, a balesetek száma 2024-ben tovább nőtt, és a legfőbb ok továbbra is a gyorshajtás. Azonban más tényezők, mint például az elsőbbségi jog megsértése szintén súlyos problémát jelentenek az utakon. Talán pont ezért vált aktuálissá idén a KRESZ szabályok szigorítása, amely minden autós számára komoly változást jelent majd. Vannak persze íratlan szabályok is, mint például a cipzár-elv, amelynek betartása szintén fontos lehet az utak biztonsága érdekében. A balesetek hátterében egyébként számos ok, például a sofőrök pszichés és biológiai korlátai is szerepet játszhatnak – vajon ezek tudatosításával csökkenthető lenne a balesetek száma? A Pénzcentrum hetente jelentkező videósorozatában, a CashTag-ben ennek a kérdésnek jártunk utána.
Egy-egy súlyosabb, akár halálos közúti baleset után a figyelem a közlekedésbiztonságra terelődik. És bár történtek szigorítások a közelmúltban, úgy tűnik, ezek nem jelentenek tartós megoldást. 2023-ban több mint 9200 személyi sérüléssel járó baleset történt, még nincs vége 2024-nek, de máris több az ilyen baleset. A gyorshajtás továbbra is a vezető ok, de az elsőbbségi jog, a kanyarodás és az előzés okán is nagyon sok baleset történik. Ha jobban megvizsgáljuk, milyen folyamatok zajlanak a vezetők fejében és pszichéjében egy-egy forgalmi szituációban, sikerül csökkenteni a balesetek számát? Milyen utolsó gondolatok futnak át a vezető fejében a baleset előtt? A Pénzcentrum hetente jelentkező videóblogjában, a CashTag-ben ezt a témát jártuk most körül.
Mivel egyre több gondot okoznak a közúton megszaporodó balesetek, a Continental autóipari vállalat, amely elsősorban autógumik, fékrendszerek és utóbiztonsági berendezések forgalmazásával foglalkozik, részletes kampányt is indított a balesetmegelőzés elősegítése érdekében. Takács István, a vállalat országos vállalati kommunikációs vezetője szerint
A közlekedés az egy olyan társasjáték, amiben az egyén felelőssége és az egyén szerepe is mérvadó, ezért gondoltuk, hogy elindítjuk ezt a kampányt. Arról próbálunk beszélni, hogy mindenkinek, aki a közlekedésben részt vesz, legyen szó biciklisről, gyalogosról, autósról, a mikromobilitási eszközök használóiról (rolleresekről, gördeszkásokról, görkorisokról), annak oda kell figyelnie a másikra, oda kell figyelni magára, és oda kell figyelni a körülöttünk lévő írt és íratlan szabályokra
– fogalmazott.
Zerkovitz Dávid, közlekedéspszichológus szerint ugyanakkor nem teljesen világos számunkra, hogy hol vannak a határértékeink például biológiailag, pszichológiailag, az alkohollal, a térérzékeléssel, vagy a fáradtsággal és a kockázatészleléssel kapcsolatban. Így pedig a szabályok betartása különösen nehézzé válik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy
A közlekedés, a gépesített közlekedés nem egy természetes velejárója az embernek születésétől fogva, hanem ehhez adaptálódni kell. Ez egy folyamat, hogy még ezt meg kell tanulni. Aztán egy idő után automatikussá válik, de minél kevesebb tudatosság van benne, sajnos annál nagyobb kockázatot vállalunk, és ennek az újra és újratermelődése az, ami mindig újra hívja ezt az igényt, hogy ezzel foglalkozni kell
– magyarázta a szakember.
Pető Attila, közlekedési szakoktató maga is úgy gondolja, hogy a vezetési és a közlekedési döntéseknek pszichológiájának nagyobb szerepet kéne kapnia az oktatásban. A szakember szerint a tanulóvezetők annyira el vannak foglalva a jármű kezelésével, a szabályok felismerésével és egyáltalán azzal, hogy alapszinten vezessék az autót, hogy nagyon nehéz plusz információkat átadni számukra. "Nagyon nehéz a pszichéjükre is hatni ebben az esetben. Érdemes megnézni egy tanulóvezetőt, beül az autóba és koncentráltan figyel előre" – fogalmazott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakértő szerint ha bármilyen statisztikát megnézünk, akkor a vezető baleseti ok mindig a gyorshajtásra, illetve a sietésre vezethető vissza. Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a legtöbbször elkövetett szabálytalanságnak valójában nincs is következménye, a statisztikai évkönyvekben ugyanis csak az szerepel, amiben baleset van, vagy esetleg szabálysértési eljárás.
Ráadásul a kreszprofesszor szerint Magyarországon nem is igazán beszélhetünk társadalmi morálról
Szokták mondani, hogy milyen a magyar közlekedési morál, de szerintem inkább a társadalmi morál tükröződik az utakon. Ha elmegyünk Nyugat-Európába vagy Keletre, jól látható, mi van az emberek fejében. Az a viselkedésformát, ami belénk ívódott itt, és követ minket 60-70-80 éve, sajnos a fiatalok is átveszik. Sokan úgy érzik, hogy az autójukban mutathatják meg igazán, mekkora emberek: nem állhatnak a sor végén, csak az elején, és ezért nem engednek tovább senkit.
A kreszprofesszor a cipzár elv alkalmazásának szükségességéről is beszélt. Ugyanis a legtöbb európai országhoz hasonlóan nálunk is a közlekedés íratlan szabályai közé tartozik az ún. cipzár-szabály. Nincs benne a KRESZ-ben, sőt: a KRESZ betűje látszólag azoknak a gyakorlatát támogatja, akik abból indulnak ki, hogy ha bármilyen okból két sávból egy lesz, az elsőbbség mindig az egyenesen haladóké, azaz, aki sávot akar váltani, az várja ki, amíg a továbbhaladó sávban haladó két jármű között majd biztonságosan besorolhat. A közlekedési viszonyokon viszont pontosan egy ettől eltérő gyakorlat alkalmazása tudna javítani.
Pető Attila továbbá beszélt arról is, a jelenleg is zajló KRESZ módosítások tükrében elgondokodtató adat az is, hogy nagyon sok országban, nem úgy, mint Magyarországon, brutálisan büntetik a gyorshajtást, és azért ennek nagyon nagy visszafogó ereje van. Ezért az erre irányuló törvényi és attitűdbeli trendeken nem ártana változtatni, vagy legalábbis felülvizsgálat alá venni.
A teljes videó megnézhető a Pénzcentrum YouTube csatornáján, ahol hetente friss tartalmakkal jelentkezünk.