Újra tarol a szalonokban Magyarország legendás slágerautója: elképesztő, mennyit adtak el belőle

Szánthó Péter2024. július 16. 13:02

Ugyan több mint 20 százalékkal több személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon az első félévben, mint az elmúlt két év hasonló időszakában, ám a számok mögött nem feltétlenül a piac fellendülése áll. Ugyanis július elején új EU-s szabályok léptek életbe, így a kereskedőknek igyekezniük kellett, hogy még ezek érvénybelépése előtt forgalomba helyezzék a készletes autókat. Összesítésünkben megnéztük, melyik márka vezeti 2024-ben a forgalomba helyezési versenyt, és kiderül: az első 6 havi adatok alapján melyik Magyarország kedvenc autója ebben az évben.

11 724 darab személyautó kapott magyar rendszámot júniusban, ami több mint 23 százalékkal űbereli a tavalyi és a 2022-ben közölt júniusi számokat - derült a Datahouse adataiból, számszerűsítve ez több mint 2000 darabos növekményt jelent mindkét évhez képest.

Összességében az első félévben 63 337 személyautó kapott magyar rendszámot, ami szintén a izsgált 3 év legmagasabb adata: a 2023-as első félévnél 23,9 százalékkal több (2259 darabbal), a 2022-es első 6 hónaphoz képest pedig 23,5 százalékkal magasabb (2232 darabbal).

Loading...

Ugyanakkor a júniusi adatok némiképp torzíthatják a piac valós helyzetét, legalábbis korábbi interjúnkban Varjas Ádám, a Duna Autó kereskedelmi igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy július 7-től életbe lépett az úgynevezett GSR 2-es átállás - ez a szabályozás a személyautók és a kishaszonjárműveknek a kötelezően beépítendő biztonsági szolgáltatásait, biztonsági felszereltségét írja elő. Ezt a napot követően csak olyan autót lehet forgalomba helyezni az EU-ban, amely megfelel ezeknek az előírásoknak.

És hogy ez miért hat ki majd a júniusi és a júliusi statisztikai számokra? Azért, mert vannak olyan autók, amelyek ezeket az előírásokat még nem teljesítik, de itt vannak az országban vagy Európában – ugyanis ez nem speciálisan magyar probléma, hanem európai. Ezeket az autókat még a rendelet hatályba lépése előtt forgalomba kell helyezni

- magyarázta a szakember, aki szerint emiatt a júniusi és júliusi a forgalomba helyezési számoknál nem feltétlenül azt fogjuk majd látni, hogy mennyi vevő volt ekkoriban a piacon, és mennyi új autót sikerült eladni a tényleges ügyfeleknek, hanem ehhez hozzájön még a szabályváltozás előtt forgalomba helyezett volumen.

Visszatérve a forgalomba helyezési adatokra: a júniusi forgalomba helyezési toplistát éppenhogy, de a Volkswagen vezette (1147 db), ezt követte a Suzuki (1137 db), de még a Toyota is lőtávolon belül volt (1073 db). A Forgalomba helyezési dömping jele lehet az is, hogy a havi toplista első három helyezettje is 1000 feletti számot produkált, ilyen ritkán szokott lenni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Loading...

A féléves toplistát a Suzuki vezeti igen magabiztosan, 8583 forgalomba helyezéssel, Toyotából 7521 kapott magyar rendszámot, a harmadik Skoda pedig már igencsak lemaradt az első két helyezettől 5392 darabbal.

Loading...

Ami a forgalomba helyezési volumenváltozásokat illeti, az idei első 6 hónapban a legnagyobb növekedést a Nissan könyvelhette el (+300,4%) 2023 hasonló időszakához képest. Ebben a tekintetben második a Suzuki (+85,6%), a harmadik helyen pedig a Tesla áll (+83,9%).

Loading...

A lista másik végén a Ford áll, amelynek 30 százalékkal csökkentek a forgalomba helyezései tavalyhoz képest, de az Audi (-20%), a Dacia (-16,9%) a Kia (-13,8%) és a Mazda (-11,3%) 10 százalék feletti visszaesést könyvelhetett el.

Ez most a magyarok kedvenc autója

A modellek toplistáján az első helyen elég tetemes előnnyel a Suzuki Vitara áll 4279 darabbal, második helyen a Skoda Octavia 3294 forgalomba helyezéssel, a harmadik helyen pedig még lőtávolra az ezüstéremtől a Suzuki S-Cross áll 3183 darabbal.

Loading...

Címkék:
autó, toyota, statisztika, volkswagen, suzuki, skoda, újautó, datahouse, forgalomba helyezés, suzuki vitara,