Most érkezett: vadiúj, hiánypótló autópálya épül Magyarországon

Pénzcentrum2024. július 13. 11:22

Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út második szakaszának építése, miután az uniós közbeszerzési értesítőben kihirdették a tender eredményét.

Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út második szakaszának építése, miután az uniós közbeszerzési értesítőben kihirdették a tender eredményét. A 17,6 kilométeres szakasz a Duna Aszfalt beruházásában 141,9 milliárd forintból valósul meg, összeköttetést biztosítva a román határ és az M3-as autópálya között - számolt be a Magyar Építők.

Az Ököritófülpös és Csenger közötti szakasz, valamint a kapcsolódó Kocsord üzemmérnökség tervezését és kivitelezését a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. végzi. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházása az M3-as autópályát köti össze a román határnál fekvő Csengerrel, így az M49-es a határ túloldalán fekvő Szatmárnémetivel és a partiumi régióval teremt gyorsforgalmi kapcsolatot.

Az első szakasz, amely az M3-as és Ököritófülpös között épül, 28,15 kilométer hosszú lesz, és többek között egy Kraszna-hidat is magában foglal. A román oldalon az M49-es folytatásaként az Óvári-Szatmárnémeti szakasz épül ki 11 kilométeren, melynek közbeszerzési eljárása idén januárban zárult le.

A második szakaszon 17,6 kilométernyi négysávos út jön létre. A projekt részeként megépítenek egy kétoldali tengelysúlymérőhelyet és egy közúti határátkelőhelyet is a magyar–román határon. Az M49-es összesen 45 kilométer hosszan biztosít új közlekedési kapcsolatot Nyíregyháza, a román határ és Szatmárnémeti között, és a munkálatok 2023 elején kezdődtek meg a Duna Aszfalt kivitelezésében. A teljes beruházás két részletben valósul meg, az első, 28,15 kilométeres szakasz befejezése 2026 őszére várható.

Címkék:
autó, autópálya, építkezés, közbeszerzés, románia, útépítés, gyorsforgalmi út, szakasz, szakaszhosszabbítás, gyorsforgalmi utak,