Erre számíthat, aki most indul kocsival az Adria felé: sokat küzdhetnek, mire leérnek a tengerhez

Pénzcentrum2024. július 3. 08:33

A már júniusban kialakult dugók és torlódások a horvát autópályákon meglepték a szakembereket is, aki szerint ennek több oka van, az egyik a gépkocsiforgalom növekedése – írja a Jutarnji List című horvát napilap alapján az Infostart. A rendelkezésre álló adatok szerint idén júniusban 586 917 járművel több használta az ország autópályáit, mint tavaly júniusban. Az idei év első hat hónapjában pedig 44 480 545 járművet regisztráltak, ami 4,3 millióval több, mint tavaly az első hat hónapban.

Szakemberek szerint több tényező is befolyásolta az autópályák forgalmának ilyen nagy mértékű növekedését. Horvátország schengeni csatlakozását, az euró bevezetését, a közel-keleti háborút és a görögországi hőséget, valamint erdőtüzeket említették. Mindezek miatt Horvátország a turisták felkapott autós úticéljává vált. A járművek ilyen nagyarányú beáramlása komoly forgalmi dugókat és torlódásokat okoz az autópályákon.

Ugyanakkor figyelmeztettek, hogy az autópályákon kialakult forgalmi dugókért maguk a sofőrök is felelősek, akiknek vezetési stílusa miatt jönnek létre az úgynevezett fantomleállások vagy fantomtorlódások. Ez történik például akkor, ha egy kamion az autópályán nagy forgalom mellett elkezd egy másik kamiont előzni, majd a mögötte haladó összes jármű fékezni kezd.

A túl nagy sebességgel közlekedő autósok is okoznak ilyen fantomleállásokat, ha a forgalom sűrűsége miatt elkezdenek hirtelen fékezni. Ilyenkor a leállás hullámként terjed hátrafelé, és a forgalom 20 kilométer per órás sebességre csökken – írják. A szakértők szerint sebességkorlátozásokat kellene bevezetni ebben az időszakban, az ilyen esetekben pedig az optimális sebesség 80-100 kilométer per óra lenne.

 

Címkék:
utazás, autó, nyaralás, dugó, autópálya, turizmus, horvátország, külföld, adria, forgalom, tenger,