Pornóadó: amire nem gondoltak a honatyák

"Ne paráználkodj!"

A köztudatban "pornóadóként" elterjedt tervezett járulékfajta a pornográf tartalmakra vetne ki külön 25 százalékos járulékot és tipikus példája a használhatatlan adóztatási javaslatoknak. Tekintsünk el a sokunkban felmerülő morális kétségektől nevezetesen, hogy mennyivel gyorsabban vezeti tévútra a jellemfejlődést egy pornográf tartalmú mű, mint egy erőszakos akciófilm, vagy éppen egy parlamenti közvetítés. Ez ugyanis mindig értékválasztás kérdése, és mint ilyen, kívül esik a gazdasági racionalitás tényekre támaszkodó érvrendszerén.

Lássuk hát az érveket. A törvénymódosítási javaslat indoklásában számokat nem találhatunk, csupán annyit, hogy a felnőtt tartalmakat gyártó iparág az utóbbi bő másfél évben extraprofitra tett szert. A valóság ezzel szemben az, hogy az ezredforduló után az internetes fájlcserélő programok és szerverek robbanásszerű elterjedésével a felnőtt tartalmakat kínáló iparág hagyományos értékesítési csatornái beszűkültek. A papíralapú kiadványok és a DVD eladások manapság csupán a töredékét teszik ki a korábbi számoknak. A 20. században recesszióálló üzlet hirtelen átstrukturálásra kényszerült. Ez világjelenség Tokiótól, Barcelonán, Budapesten át a professzionális felnőtt iparág hagyományos központjának számító Kaliforniáig (Los Angeles, San Francisco), illetve Nevadáig, ahol a kedvező adózási szabályok miatt az amerikai cégek holdingjai találhatóak.

Magyar export

Köztudott, hogy a megfelelő erkölcsök, testi adottságok és az alacsony magyar reálkeresetek kombinációjának köszönhetően Budapesten igen erős felnőtt szórakoztatás alakult ki. Ez az üzletág azonban jelentős részben exportra épült és a szorossá váló nemzetközi kapcsolatokban magyar producerek sokasága tanulta meg egy életre, hogy mit jelent az Egyesült Államok szövetségi törvényeinek 2257. paragrafusa. Ebből következően a magyar cégek a világgazdasági hatásoktól nem függetleníthették magukat, így a hagyományos termékértékesítésből nagy mennyiségű járulékbevétel sem várható a Nemzeti Kulturális Alap kasszájába. A hazai cégek a többkamerás, speciális felszerelést és nagy stábot igénylő filmekről átpártoltak az egykamerás, kisebb személyzettel elkészíthető, sőt időnként amatőr produkciókhoz, amelyeket már új formában, interneten próbálnak értékesíteni.

A felnőtt szórakoztatóipar fizikai jelenlétet nem igénylő, még virágzó szegmensének bevételei ugyanis a letölthető tartalmakat olcsón vagy ingyen kínáló oldalak hirdetéseiből, a látogatók adatainak marketingcélú felhasználásából, közvetett értékesítésből illetve az igen rugalmas live cam szolgáltatások hozzáférési díjából származik. Ezzel el is érkeztünk a törvényjavaslat másik gyenge pontjához, amely a fizetős internetes tartalmak után fizetendő járulékot a tartalomszolgáltatóktól szándékozik beszedni. Egy arubai vagy egy Freedom Hosting szerverről futtatott honlap külföldön (vagy sehol nem) bejegyzett tartalomszolgáltatóját a legkevésbé sem érdeklik egy távoli kis ország Nemzeti Kulturális Alapjával kapcsolatos törvényei, így fizetni sem fog. Az ellenőrzés szintén életszerűtlen, amennyiben elképzeljük, ahogy a NAV revizorai az interneten a megfelelő tartalmakat böngészve reménytelenül próbálják megkeresni azokat a tartalomszolgáltatókat, akik esetleg belföldi adóalanyok lehetnek.[3]

Déja vu

Ugyanennek a színvonaltalan vitának már tanúi voltak a Parlament falai, mikor 2008 áprilisában az akkori kormánytöbbség az internet járulékoltatási kötelezettsége mellett kardoskodott. Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága ekkor elutasította Lukács Tamás (KDNP) és Halász János (Fidesz) közös módosító indítványát, amely arra tett javaslatot, hogy az internet szolgáltatás után csak akkor kelljen 0,8 százalékos járulékot fizetni, amennyiben a szolgáltató pornószolgáltatást végez. Több mint három éve a bizottsági elnök a realitással való szembesítéssel[4] még sikeresen ingatta meg a módosítást benyújtók álláspontját. Igaz, hogy Nyitrai Zsolt (Fidesz) szimpatikus módosítását sem támogatták, amely az internet szolgáltatást teljesen kivonta volna a kulturális járulék megfizetésének kötelezettsége alól. Úgy tűnik azonban, hogy ebben a ciklusban a vita újra kezdődik, ám kormánypárti módosító javaslatként az új "pornóadó" ezúttal nagyobb eséllyel száll ringbe.

Összefoglalva a fentieket láthatjuk, hogy a pornográf tartalmakra kivetendő járulékok terve állatorvosi lova az átgondolatlan törvényjavaslatoknak: a várható bevételekkel arányban nem álló ellenőrzési költségek, hiányos indoklás, be nem mutatott hatástanulmány, röviddel az üzleti év kezdete előtt bedobott javaslat, a szabályozni kívánt iparág és a modern technológiai adottságok nem ismerete jellemzi.

"Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát!"

Az utóbbi időben a gazdaságban visszatérő jelenség, hogy egy-egy szegmens úgynevezett extraprofitra hivatkozva különadóval találja szemben magát. Ha ezeket az indoklásokat el is fogadjuk, érdemes szem előtt tartani, hogy extraprofit versenyző piacon nem keletkezik. Annak megléte piaci és így szabályozási kudarchoz köthető. A verseny kereteit a tágabb értelemben vett törvényalkotás állítja fel. Ha extraprofit keletkezik azt a téves szabályozás teszi lehetővé. A mindenkori kormányoknak be kellene látniuk, hogy a fejlődés és a gazdasági növekedés fő gátja Magyarországon nem egy-egy "extraprofit" miatt büntetésre ítélt energetikai vagy szórakoztató iparág, hanem a magyar állam. A lehetetlenül burjánzó adórendszerrel, a könyveket megtöltő korrupciós ügyekkel, az elképesztő mennyiségű papírt gyártó improduktív bürokráciával, a magyar KKV-k sokaságát tönkretevő közszektorból eredő lánctartozásokkal és a mindennek keretet adó kiszámíthatatlan, instabil törvényalkotással egyetemben.